Hó vége hóval

Az előző bejegyzésemet úgy fejeztem be, hogy újabb havat jósolnak, és igazuk lett a meterológusoknak! A friss fehér lepel ismét kicsábított a hegyek közé. Nem kell ilyenkor korán indulni, a vad a napos oldalakba húzódva egész nap elcsipeget, talpon van. Napsütésben tettem meg az első lépéseket, miután felöltöttem fehér ruhámat. Igazi fotós idő! Húsz centi hó, szikrázó napsütés. Valami mégis hiányzott az első kilométerekből... mégpedig az állatok... egyszerűen nem akadtam rájuk. Egy-egy tarvad elugrott ugyan előlem, de ez nem az volt amire vártam. Egy konda röfi napozott az erdő szélén kint hagyott bálánál, óvatosan odacsúsztam, nem nagy kedvük volt felállni, inkább csak kukucskáltak.

Miután a malackák meguntak és továbbálltak, én is bevettem magam az erdőbe. Hó borította a fákat, az alj növényzetet, mindent! Megérkeztem a meleg oldalba ahol megelevenedett az erdő. Disznók keltek előlem, szarvasok csipegettek és egy kos csapat is elém került, akikkel egy majd három kilométeres bújócskába kezdtem a hegyoldalban...

Gyönyörűek a havas erdőben ezek a kosok, mindig ámulok rajtuk, nem hiába az egyik kedvenc vadam. Miután otthagytam őket jó pár kilométerrel odébb vegyes nyájba botlottam...

A gímek valahogy elkerültek ma, nem akartak fényképet magukról. Az egyik etetőnél viszont dámrudlit veszek észre. Bikák egy csapata keresgél a havon a vakító napsütésben. Nem győzök hunyorogni... de hogy kellene a közelükbe jutnom?! A rét másik oldalából egy fenyvesen át lecsúszhatod, de ahhoz meg kell kerülnöm egy nagy erdő tömböt. Nincs más hátra mint előre! Elvesztem őket szem elől amíg megmászom a szemközti domboldalt, de ahogy a fenyvesben ereszkedem már látom, a helyükön vannak. Kiérek az erdő szélére... centiről centire kúszom a hóban.. a dámok, ami egy kisebb bika csapat egy bokor körül legelésznek..

Készül pár kocka, de inkább csak figyelem őket... iszonyat ellenfény! :) Ahogy legelésznek egyszer valami gyanús lesz nekik meg kiugranak a bokorból. Kapom magam én is és megkerülve a bokrot egy becsúszással siklok ki a másik oldalon, amit valószínűleg még soha nem láttak, mert tétován nézegetve még felém is elindultak, hogy "mi a fene lehet ez?!"

Miután bevonultak az erdőbe, én is tovább indultam, de a mosolyt már nem lehetett letörölni az arcomról... mondjuk szerintem rá is fagyott! :D

Az erdőben találkoztam még ezzel a csapattal, de ott már nagyon rövidre nyúlt a találka...

Egy jó kanyar végén ismét egy rétre értem. Erősen délutánba hajlott már az idő. Ismét vegyes nyájat veszek észre a réten egy hajlatba feküdni. Némelyik kos még a fejét is letette, nem is láttam még ilyet!

Miután az overál egész nap szaunaként üzemelt így nagy kedvem nem volt várakozni, inkább úgy döntöttem hogy elkezdek rájuk kúszni... az őznél be szokott válni ez a taktika. Utólag lelépve 200 méter körül volt amit feléjük kúsztam... de a végén készült pár kocka... ismét jó kosokkal hozott össze a szerencse.

Mire vissza értem az autóhoz, több mint 20 kilométer volt a lábaimba, plusz az a pár száz méter kúszás, amit néha közbeiktattam kikapcsolódás képen! :) Ismét egy jó kis elfáradós de sikeres napot zártam, azt hiszem egy természetfotósnak is ritka, mikor így összeállnak a dolgok!
És ha eddig panaszkodtam volna a hó miatt, a március eleji bejegyzésemben is úgy tűnik, hogy fehér lesz a díszlet!

Havas vadas

Az elmúlt hetekben szerencsém volt pár havas napon egy két órát fotózással tölteni. Nagyon hiányoztak a repertoáromból a havas képek, miután az elmúlt években csak panaszkodunk a télre, illetve a tél hiányára. Egyik nap reggelre szép hó lepel borította a tájat és esett, folyamatosan, egész nap. Azért fohászkodtam hogy bírja ki délutánig, és szerencsém volt! Ilyenkor a pusztában könnyen elérhetőek az őzek, csak egy fehér ruhára van szükség na meg persze némi kúszás mászásra. Tutira mentem, így az egyébként rossz hátterekkel ellátott autópálya melletti rudlit néztem meg. Gondoltam a havazás elmos majd mindent, és nem tévedtem. Leparkolás, fehér overál fel, és már kezdődhetett is a mászás. Jó álcám ellenére a sok szem párnak gyanús lehettem mert igyekeztek tartani a távot, és mindig "ellegeltek" előlem. A sok kilométer után azonban egy bokrosban csipegető rudlit csak sikerült megközelítenem. Hasra vágtam magam, a lencsét egészen a hóba engedtem, így egész sejtelmes képeket sikerült exponálnom:

A havazást nem minden kép adja vissza, de nagyon jó élmény volt, és végre igazi téli hangulatok. Egy rókát is el bírtam volna viselni, de nem igazán akarnak megérkezni a fájdalmas nyúl sírás ellenére sem.

Két nap múlva úgy gondoltam ki kell használnom a havat mert nagyon fogy. A terv ugyanaz volt, de most a szakadó hó helyett egy kis fény volt kárpótlás képen. A nagy rudli egy tábla közepén pihent, de a gaz már kikandikált a hó lepel alól. Elindultam rájuk, először sétálva, majd pár száz méter négykézláb, aztán az utolsó száz méter kúszva. Látták azt az érdekes közeledő valamit, de nagy jelentőséget nem tulajdonítottak neki. Egy 6 képes panorámára megpróbáltam rárakni a csapat egy részét :)

A panoráma után még sikerült közelebb kerülnöm, gyakorlatilag már körülöttem voltak az őzek.

Feküdt az őzek között egy nagyon érdekes öreg bak. Torz kis agancs képződmény alakul a fején, mindenképpen meg szeretném keresni tavasszal letisztítva, igazi kuriózum...

Sikerült még reggelente pár vaddal találkozni, egy süldőt fotóztam egyik délelőtt..

Így az igazi a téli erdő, amikor hó borít mindent. Amilyen gyorsan érkezett a hó, olyan gyorsan el is ment... mire a szarvasokhoz kijutottam, már teljesen el is fogyott, nyakig érő sarat hagyva maga után.
Hazafelé tartva éppen elhatároztam, hogy idén ennyi volt a havas fotózás, jöhetnek a tavaszi projektek, amikor csörgött a telefon... a következő beszélgetés zajlott le: - Mit csinálsz hétvégén? Jó hó van a hegyen és a hajtások is lementek! - Menjünk!

Másnap reggel már a terepjáróból kászálódtam kifelé, magamra öltve a félig sáros, félig fehér amolyan igazi 3D terepruhává gatyásodott festő overálomat, hogy a hegyen az etetőket végigjárva meglessen az erdő lakóit. Új társam vittem, egy Canon 70D személyében.
Néhol ropogott a hó, de a magasabban lévő részeken jól lábalható volt. Tele friss nyommal az erdő. Az első etetőnél rögtön egy nagy vegyes nyájjal találkoztam, majd ezt követően szinte minden fél órában volt valami mozgás előttem. Úton átlépő rudli, vacokból felkelő disznók, beálló helyükön pihenő dámok... a fotók azonban valahogy nem akartak elkészülni, valami zavaró tényező mindig volt.

Egy kisebb nyájat vettem észre a domboldalban, amikor úgy döntöttem lesz ami lesz és elindultam feléjük... egy darabig néztek, majd tartva a tisztes távot mindig odébb odébb vonultak... nem lesz ez így jó... a hegy felé fordultak, amikor velük szembe két kos érkezett és csatlakozott is hozzájuk.

Már hatan voltak. Továbbra sem volt kedvük pózolni, de világgá se szaladtak. Gondoltam egyet, lassan születnek a bárányok, mi lenne ha elkezdenék bégetni?! Láss csodák... a tarvadak szépen visszaforogtak és kiálltak elém a gerincre, majd lassan a kosok is nézelődni kezdtek.

Egy darabig ment a bégetős módszer, néha egész beengedtek magukhoz...

A végén megunták a furcsa fehér birkát és kereket oldottak. A délután folyamán még sok vaddal találkoztam, de igazából ez a kis nyáj volt a nap meghatározó kalandja. Egyik etetőnél várakoztam befejezés képen, ahova dámok és muflonok érkeztek, de a fény már igencsak fogytán volt...

Átfagyva, de élményekkel tele indultam haza... igazi jó kis téli móka volt. Mondhatnám hogy ezzel befejeztem a téli fotós kalandokat, de az előrejelzés két nap havazást jósol...