Tavasz a tavon

 Ez az év is elkezdődött. Ugyan télen nem volt se kedvem, se időm fotózni, de ahogy közeledett a tavasz, megint kicsalt az idő a tópartra szétnézni. Féltem mi talál ott, mert télen le volt eresztve a tó, és nem tudtam, hogy takarították-e a medret. Szerencsére mindent változatlanul találtam, a nád szélét a fa alatt, ahol tavaly a lesem lebegett. Előtte a kiülő fákat, ami egyébként egy természetesen bedőlt fa ágai, is a helyén voltak. Nagy madár mozgást nem láttam, de egy csapat kerce keringett a tavon... jó lesz ez idén is! 

Gyors telefon az engedélyért, majd várakozás a válaszra. Közben itthon felújítottam a majd egy éve az udvaron pihenő úszó lesem. Amint megjött a válasz, ment is a vízre. Valami történhetett az elmúlt időben, mert a vízszinthez vészesen közel kerültem :)... lehet még növésben vagyok. 

Következett az első hajnal... március 7. Nagyon hideg volt még. -7 fokot mutatott a hőmérő, amikor magamra rángattam a mellcsizmát és a combommal a jeget törve elindultam a les felé a tóban. Ahol be kell szállnom a lesbe, illetve kimászom rá, ott már majdnem mellig ér a víz, úgyhogy nem egyszerű a mutatvány de azért sikerül. Hamar túltettem a magam a hidegen... hiányzott már ez a hajnal a tavon, ahogy éled a nádas, derengenek a fények, madár pocsolások mindenfelé, majd a felkelő nap fényében felszáll a pára a vízről és kibontakoznak a madarak körvonalai. Sok madár még nincs a vízen, de a nyári lúd pár  előttem úszkál. Pár szárcsát látok még, ők is kevesebben vannak, mint tavaly. Egyszer csak a nyárik felém veszik az irányt, majd meg is érkeznek...

Kellemes fényekben haladnak el előttem. Később még egy szárcsa kergetőzést sikerül elkapnom, aztán ezzel véget is ér a hajnal..

A fények még jók lennének, de átfagytam a hidegben. A csizmát nem tudom levenni a lesbe, két nadrágnál nem fér több alá és a két zokni is eddig tartott...

A következő hajnal is hasonlóan hideg volt, szintén szerény madármozgással.. kevés faj van még jelen és a kercék a tó másik végéből nem mozdulnak. Még sötétben beül egy tőkés egy gyors légyott után, aludni egy kicsit...

Miután továbbálltak sokáig semmi nem történt, majd egyszer csak előjött a nádból a nyári pár, és egyenesen felém vették az irányt...

Szép reggeli fényekben kimászott elém mind a két madár a kiülőre, de mivel nem libára lőttem be a távot, így a 300mm-el se fért bele minden akció a képekbe...

Ezt a reggelt ők vitték el.

A következő reggelen még mindig elég hideg volt (persze ezek között az alkalmak között pár nap eltelik)... nem is volt nagy eresztés.. egy kis vöcsi és egy tőkés pár keveredett elém, és megérkezett a búbos vöcsi is, ami tavaly egész tavasszal egyedül kerregett a tavon pár hiányában.

Melegedett az idő, és lassan kezdett élni a víz. Minden hajnalon új fajok kerülnek elő. Már március 26.-án járunk. Amikor a sötétben gázolok be a vízbe, előkotorni az egyhetes szél után a nádasból a tutajom, fura pittyegéseket hallok a kiülő felől... két erdei cankó ücsörög a fán a másfél méteres víz fölött. Gondoltam ezt buktam, de türelmesen megvárták amíg a helyére kerül a les, és bemászok....

...sőt a napkeltét is.

Sok expó készült, de igazán ezek a nyugodt habitusok tetszenek a legjobban. Beköszönt a búbos is, még mindig párra várva...

Majd a kis vöcsi is beköszönt és szaladt is tovább...

Hazafelé menet mindig végig távcsövezem a vizet, és egy tavalyi vágyott fajt fedeztem fel újra... a fütyülő récét... de jó is volna ha elém keveredne. Az élményen felbuzdulva a hajnal újra a lesbe talált. Szerencsére már plusz fokokból indulok, így komfortosabb a foglalkozás. Kezd élni a tó... tele lett minden szárcsákkal, nem győzik taposni a vizet. A ludak már ülnek a tojásokon, és a récék új fajai sorba érkeznek. Ismerős pittyegéseket hallom majd egyszer csak kacsa közelít felém... de vajon milyen lehet... ahogy elfordul már látom is... a csörgő..

Sípolás vegyül a madárhangok közé... csak nem?! De.. ő az.. a fütyülő gácsér úszik el előttem! Sajnos egy picit messze...

Gyenge képek, de legalább itt vannak! Pár szárcsa jött még be, ezzel véget is ért a reggel..

Nem hagy nyugodni a dolog.. itt a fütyülő, járt is előttem... mennem kell! Ismét a vízen, bár reggel tétováztam, miután elég felhős volt az ég, amikor kinéztem az ablakon. Kicsit meg is késtem, már világosba mászok be. Előszedem a gépet, elrendezkedek és amikor kinézek láss csodát... a vöcsire rátalált a szerelem... párban úszkálnak a nádfal előtt... megy a szerelmi tánc. Elég hihetetlen, de még nem fotóztam a nászukat, pedig jó pár éve fotózom a vízimadarakat. Nem volt nagy napfelkelte, de a búbosok elém keveredtem, majd megint, és megint.... és megint... és minden alkalommal összeúsztak egy kis násztáncra!

Sajnos mindig vonalba voltak velem, nem akartak oldalra fordulni. Ez a pár kocka körülbelül 4 alkalomból sikerült. El voltam velük, de titkon nem őket vártam... csak lesz még valami... bár már a vöcsik is elvitték a reggelt... Szembe a nádfal előtt mozgolódik valami... majd ezt látom...

ó igen! Ő az! A két tojója mellém tesz le, nem is látom őket, de a szerelmes gácsér vadul fütyülve elém keveredik!

Na ez már döfi! Újabb réce faj amit sikerült fotóznom... összesen a tizedik! Nagy az öröm, amikor az embernek összejön amit eltervez, az az igazi beteljesülés. Remélem lesz még ilyen, mert szép hajnali fényekben is szeretném lencsevégre kapni őket... egyenlőre még itt vannak! Ezután még egyszer bejött a vöcsi is... nagyon be akarta mutatni a párját! Egyszer még keresztbe is fordultak, akkor meg kilógtak a 300mmből... tessék nekem semmi nem jó! 

Tavaly ilyentájt kellett kivennem a lest a vízből, remélem idén maradhatok még egy kicsit! Folyt. köv.

Agancsosok

 Kicsit elmaradtam a blog írással, most gyorsan megpróbálom behozni a dolgot. Nem lesz túl bonyolult, mert az üzekedés és a bőgés után nem fotóztam szinte semmit. Olyan gyenge fénytelen ősz vége, tél lett itt az északi végeken, hogy kedvem sem volt elővenni a fényképezőt. Sajnos megérkezett az afrikai sertéspestis is... napi szinten találom meg fotóalanyaimat eldőlve az utak mentén... van egy olyan érzésem, hogy láttuk a nagyvad fénykorát.. Na de térjünk vissza július végéhez...

Nagy melegek voltak a nyáron, nagyon nehezen indultak be a bakok. A tavaly fotózott részeken már ugrottak a bakok, de az idei pályán még kergetőzést sem láttam. Amikor az első párost megláttam a szembe domboldalban egy tarlón kergetőzni, gyorsan próbára is tettem a sípot... nagy meglepetésemre a suta vágyakozó hangjára egy gida érkezett az utolsó fényekben...

Ezután több eredménytelen hívás után megint érdekes dolog történt velem. Egy kiszemelt tarlón, bála takarásában kölyökrókákat vettem észre. Gondoltam becincogom őket, de az egyik ravaszdi minden cincogásom után vonyítani kezdett... sosem láttam még ilyet...

Eltelt pár nap, majd egy esti kimenetel alkalmával végre jó aktivitást láttam. Egy lucerna szélén kezdtem el hívni, ahol a gidahangra érkező sutát szépen követte az udvarló is. Többször sikerült őket megforgatni, nem ismertek fel...

A végén egészen portréig sikerült behívni a bakot..

Ezen a napon több párost is láttam, a villanypásztor sem zavarta őket...

Következő alkalommal lucernát vallattam. Suta emelkedett ki mellettem, de a bakja megneszelt.

Körbálás réten is próbát tettem, hátha előkerül egy lovag... meglepetésemre mögülem érkezett jó 300 méterről egy erdőfoltból...

Ezután két alkalommal a terület egy másik részét jártam be... jól ugrottak a bakok mindenhol...

Néha munkába menet reggel is fújtam párat az ipari park mellett. Egy ilyen reggelen ugrott be a szezon egyik legszebb bakja. Csipkés domboldalban kuporodtam le, a hajnali napfény éppen beborította a harmatos tájat, amikor elkezdtem fújni a sípom. Az első strófa után bak perdült ki előttem egy bokor alól és nagy vágtával portréig rohant... ez is ritka hogy a portré az első kocka.. utána eloldalogva exponáltam rá még párat... gyönyörű fekete agancsú öreg bak...

Később beugrott még pár kisebb bak, de már lecsengőben volt a nász... nem is csoda, augusztus 12-őt írtunk.

A bőgést egy gyors dunántúli túrával kezdtem. Itt már szokásos módon ment a bőgés. Három kimenetelt tudtam megejteni, és szerencsére sok vadat sikerült megfigyelni. A szálerdőkben orgonáló bikáknál kevés szebb látványa van egy magyar természetfotósnak, mutatok is belőlük párat...

Egyik hajnalon tele volt a porond tarvaddal, körülöttük mint a méhek dongtak a bikák.. ahogy próbáltam közelükbe férkőzni, úgy vonultak vissza az erdőbe.. mikor minden vad visszaváltott leültem egy dagonya mellé, gondoltam várok egy kicsit, majd utánuk megyek. Éppen bambulok magam elé, amikor mozgást veszek észre a szemem sarkából. Egy bika, gondolom miután elfektette rudliját, jött a szomját oltani a dagonya vizéből... fa mögött lapulva próbáltam észrevétlen lenni, de a gép kattogása csak gyanús lett neki... tehénhanggal nyomtam el a hangokat, így sikerült pár expó a gyönyörű bikáról... nem is baj hogy vártam egy kicsit...

Hazatérve majd 2 hetet kellett várni hogy a Bükk lankáin is beinduljon az élet. Pár estét itt is eltöltöttem a szarvasok nyomában. Az első dalia már majdnem sötétben bőgte el magát, és lépett elő a gerinc túloldaláról. Osztott középágával egy igazán különleges bika...

A munkahelyemen, szintén a Bükk lába, egész nap zengett az erdő a bőgéstől. Hétvégén felbiztattam a gyerekeket, hogy menjünk ki egy kis szarvaslesre. Délelőtt 11 óra volt mikor megérkeztünk... én hallottam a ramazurit, de nekik messze volt, így beautóztam az első domboldalig. Itt letéve az autót pár métert sétálva már ők is hallották a gerinc másik oldalán bömbölő bikákat. Lehúzódtunk egy fa mögé és a kezemmel rögtönzött bőgésbe kezdtem, pár tehénhanggal vegyítve. A gyerekek persze kuncogtak, "nézd már apát mit csinál" :). Aztán megszólal a fiam: apa az egyik közeledik, látom a fák között... egy fiatal kölyökbika volt, majd őt követte még két másik bika. Ugyan természetfotó értéke nem sok van, de az élmény örök marad... délelőtt 40 méterről figyelni a vadon élő bikákat a gyerekekkel.

Másnap mentem egy kört egyedül is. Első bika egyhelyből bőgött, válaszolt folyamatosan, így szépen rá tudtam cserkelni. Egy dagonyán értem...

Miután távozott, elindultam az előző napi helyre. Itt is bőgött két bika. Elkezdtem tehénhanggal hívni, amire elő is szaladt egy tehén, nyomában egy kis bikával. (jobban ugrottak idén, mint a bakok :D) Úgy rám szaladtak, hogy nem tudtam exponálni. Bőgtem párat majd előrohant a háremúr is, szintén dárdás bika.. olyan kavarodás kerekedett, hogy a kis mellékbikáról tudtam képet készíteni, amikor a nagyobb elém kergette... mindez délelőtt 11-kor a Bükkben...

Hazafelé menet egy kukoricás szélén hatalmas patkányt vettem észre, amint éppen a termést dézsmálta...róla is készült pár expó...

Még egy érdekes hívásom volt a szezonban. Már kora délután kimentünk egy barátommal megnézni egy előző este messziről látott bikát. Dombtetőn helyezkedtünk el, előttünk egy nagy rét, magas fűvel, körbe tölgyerdő. Elhelyezkedtünk, majd belebőgtem a tritonba... gondoltam meggyorsítom a kiváltást ha lehet. Pár nyújtott bőgés után érkezett is egy válasz, majd megint, majd megint... nagyon vékonyka hang volt, előrébb is húzódtam, gondolván ez valami bamba kölyök bika lesz... egyre közeledett, de az erdő szélére érve elbizonytalanodott és nem lépett ki, oldalazni kezdett. Visszamentem a helyemre, és onnan folytattam a bőgést tehénhangokkal vegyítve. Nem tudott ellenállni a szerelmes és előlépett a tölgyesből...

Bizony nem gyerek volt, hangját meghazudtolva... mint egy hajó úgy siklott felénk a nagy fűben, a lemenő nap éppen megvilágította még... amikor megállt gyorsan lőttem 2 expót, amit össze tudtam fűzni panorámában...

Innentől csak jött, és jött... a végén portréra se fért bele...

Nem akart hinni a szemének, pedig nyílt helyen guggoltam. Amikor gyanús lett a helyzet elszökkent, de folytatva a bőgést távozott a tehenek után.

Másik érdekesség, hogy 3 nap múlva egy rudli mellett stabilan bőgő bikát akartunk megnézni a terület másik részén. Amikor tehénhangra előhozta a vezértehén, a mi portrére érkező daliánkat ismertük fel a háremúrban.

Jó pár bikát megnéztem még, de említésre méltó nem volt köztük. A bőgés végére teljesen őszbe fordult az idő és a táj... jöttek a szokásos ködös, borús napok...

Ezek után már nem jártam ki fotózni. Szabadidőm sem volt, és a rövid nappalok is ellenem dolgoztak. Az itatóm működik, de oda se ültem be... majd jövőre. Erre az évre ennyi volt a fotózás. Köszönöm ha olvastad a blogot, remélem jövőre is tudok majd új tartalommal szolgálni! Találkozunk 2021-ben!