2019. január 17., csütörtök

Havas, fagyos napok

BÚÉK kedves olvasó!

Tavaly év végén valahogy elmaradt a blog írás. Komolyabb projektet nem dolgoztam ki. Amint elkezdett fagyni a süvik el is maradtak az itatómról. Etetőre járó beszállón billegő cinkéket fotózni pedig nem sok kedvem volt. Kinéztem azért néha, hátha beesik valami alapon.

Egyik hétvégén feltöltöttem az etetőmet, majd gondoltam a szép fényekbe beülök egy fél órára. A cinkéket nézegettem, egészen szépen alakultak a fények, lőttem pár expót, amikor egyszer csak hupp... karvaly landol az itató végén. Sajnos pont a süvi beszálló mögé ült, de egy portréra erős vágással jó lehet még... Első értékelhető fotóm a fajról... remélem jön még.



A fagyok beálltával nagy tömegben érkeztek meg a nagy lilikek a területre. Igazi kihívás libát fotózni, főleg cserkelve. Nagyon szemes madár. Az itatóból hazafelé megláttam őket a tóparton fürdőzni... akármi is lesz megpróbálom. Utcai ruhában, gumicsizmában nekivágtam a nádasnak. A valamikori sirály lesem előtt voltak, de azóta jelentősen megváltozott a part. az utolsó métereken a jégen csúszva de sikerült kiérnem a közelükbe..







Miután indultam volna vissza az útra, a vékony jég beszakadt alattam, és sikerült megdagonyáznom a híg iszapban... ez is a játék része :)

Egyik szombaton hatalmas pelyhekben kezdett havazni... ezt ki kell használni. Ilyenkor szinte mindegy mi kerül az optika elé, a környezet feldobja. El is indultam sorba... madár etető.. őz etető.. libák...

A madár etetőnél a cinkékből próbáltam valami akciót kihozni, közben beesett néhány szajkó és egyéb faj is..










Őz etető... nem volt a legjobb a szelem, de nagyon szakadt a hó. Egy bak gidára sikerült rácsúszni, miután pár darab beballagott elém a szántásról...



Hazafelé irány a libák. Ja azt elfelejtettem mondani, hogy a hó álcám nem találtam, így nem volt egyszerű a cserkelés. A libákat egy hónapja figyelem... végre kikeveredtek a nagy vetés szélére... egy életem, egy halálom, megpróbálom! És következett az amit a fizetős fűtött lesbe fotózók soha nem fognak megtudni (persze az egy hónapja tartó megfigyelést se). Leteszem az autót... méterről méterre egy méteres bokor mögött elsunnyogok egy árokig. Az árok olyan mély, hogy négykézláb nem látszódom ki belőle. A libák jópárszáz méterre legelnek. Indul a négykézláb kesztyű, sapka nélkül. 20 méterenként megállok a kezem melegíteni, és az obit nézegetni. A friss hóba mászás még el is menne, de az árok alján lévő szúrós fagyott gazok nem igazán kedveznek. Amikor gágogó suhanó szárnyakat hallok, rögtön lelapulok, nehogy a levegőből érkezők belássanak az árokba... na már csap 100 méter... na még egy kicsit... csak azt a bokrot érem el... Már látom az őrszem fejét... kifújom magam és lessen felcsúszok az árok szélére... Na innen se egyszerű a dolog. A rengeteg liba közé nehéz úgy befotózni, hogy az jól mutasson. Minden havas és párás, alig látok valamit... ez lett az eredmény:






Lehet, hogy nem a legtutibb képek, de megdolgoztam értük. :)

Egyik délután megpróbálkozok egy két ellenfényes képpel az etetőnél. Az egyik expónál valami becsillanás átverte a gép fénymérését, és egy teljesen bebukott világító kontrasztú kékcinege rajzolódott a kártyára.. átraktam fekete fehérbe, ez lett belőle:



Amint havazni kezdett, mindig megpróbáltam kihasználni, vagy valamit elcsípni, nem sok eredménnyel, de egy pár kép azért született...









Nincs még vége a télnek... remélem lesz még folytatás...