A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dolmányos varjú. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dolmányos varjú. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. november 7., szombat

Sasles II.

Előző télen belevágtam egy projektbe. Sast szerettem volna fotózni önerőből, saját lesből, ezért végigetettem a telet, ennek ellenére a lesem sasmentes sasles maradt! Idén folytatom az elkezdett munkát, de új hely után néztem. Úgy láttam az előző helyem nagyon zavart volt, sok reggelemet elrontották a gombázók, így egy lakott területtől távolabbi részt néztem ki, amit még mindíg a parlagi pár revírjének gondolok. Pár nap gondolkodás után úgy döntöttem, hogy nem építek új lest, hanem áthelyezem a meglévőt. Kb két hete kinéztem a helyet, amit gondoltam. Nagyon igéretesnek tűnt. Vércsék,ölyvek ücsörögtek a fasoron, és sast is láttam. Rákövetkező napon egy barátom segítségével át is helyeztük a lest.




A les a helyén, jöhet a beszálló. Idén csak oszlopszerű rönköt tettem ki, hogy pontosan tudjam hova várjam a madarat. Amikor a terep nagyjából kialakult, egy birka maradványaival el is kezdtem az etetést. Két nap múlva újabb zsigerhez jutottam, és amikor kivittem a beszálló tele ürülékkel, az előző dög letakarítva, beindult az élet! Még egy dolgom volt, nagyon gazos a les előtti rész, úgyhogy egyik délután kiszaladtam lekaszálni a növényzetet. Ahogy gurultam a leshez a sas a les mellett ücsörgött a fán!!! Uhh! Jó jel, már lehet járt is lent?! Ez csak egyféleképpen derülhet ki, rá kell ülni! Közben megjavították a sikeresen leejtett objektívem is, úgyhogy immáron a saját felszerelésemmel vártam a hétvégét.

2015.11.07 sasles, hajnal, tesztfotózás

Mikor új üveget vágattam a lesbe, a tavalyitól egy kicsit nagyobbat, S-nek is levágattam ami az ő lesébe kell. Hétvégén megbeszéltük, hogy eljön érte, és ha már itt lesz beülünk a lesembe egy tesztfotózásra. Az esti beszélgetés után nagyon nehéz volt a reggeli kelés, de még sötétben odaértünk a leshez. Kitettük a friss zsigert a les elé plusz egy kis vödör kukorica-búza-napraforgó keveréket, letettem a kocsit és pár perc múlva már a lesben kuksoltunk várva a fényt és a főszereplőket, a madarakat. Sajnos akkora köd volt, hogy alig láttunk az orrunkig, de bizakodtunk. A les egy személynek még kényelmes, de kettőnek már igencsak szűkös volt. A műsor a tavalyihoz hasonlóan a szarkákkal indult.


Majd érkeztek a dolmányosok is. Nemsokára holló hangja üti meg a fülünket és pár perc múlva az egyik a fejünk fölött a fán, a másik előttünk landol.


Valami gyanús neki, nem eszik, hamar távoznak. Egyszercsak beindulnak a varjak és égtelen károgással elindulnak. Nagy ragadozó közeleg!!! És igen! Ő az! A sas! Két tiszteletkört tesz a dög fölött a sleppel a nyakán. Csak jöjjön le! Pár perc, nem látjuk, eltűnt a szemünk elöl, majd újra fölénk evez és lehuppan a földre! wáááá!!! Ezaz! Sas a les előtt rögtön első beülésre!


Hatalmas madár, el sem hiszem. Mozdulni se merek, csak pár expót lövök a fiatal királyról. Igazából nem az öreg parlagi pár, amire hajtok, de ennek a fiatal rétinek is nagyon örülök. Nem is láttam még soha a területen, most meg itt ül előttem.





Ült kicsit majd távozott. Evés nélkül. Kicsit messze volt, meg a köd se az igazi, de remélem ez csak a kezdet. Folyamatos volt a mozgás a les előtt, de a fények nem akartak javulni, a köd sem oszlott. Kb 15-20 szarka és 7-10 dolmányos varjú folyamatosan szórakoztatott minket.



Közben fenyőrigók, seregélyek röpködnek. Néha 1-1 széncinke és mezei verebek is beesnek a magokra. Érdekes vendég eszi előttünk a magot a gazról, egy nagy fakopi.


A verebeket egy karvaly kergeti meg, de nem ült le csak elviharzott 1 méterre a nézőablak előtt. :)


10 órakor úgy döntök menjünk. a mozgás is csendesedett, meg az ülés olyan rosszul sikerült a lesben, hogy nem is nagyon bírtunk volna tovább. Amikor kimászunk, látjuk hogy a sas ott ült a lestől 50 méterre! :( Remélem nem ijesztettük el!!! Kiteszek mégegy beszállót, majd jókedvűen távozunk! Azthiszem erősre sikerült az idény nyitány. Nagy terveim vannak ezzel a lessel! Jóhet a térdig hó a -10 fokkal! :)

2015. február 16., hétfő

Levezetés

A rókás kaland feldobott. Gondoltam gyorsan ráismételek, hátha valami akció is összejönne, vagy a lestől várt hármosból (sas, róka, ölyvbunyó) még valami.

2015.02.11 Sasles, egész nap

A forgatókönyv hasonló az előzőhöz. Hó borítja még a tájat, de már közel sem olyan a hangulata mint 6 napja. Olvad a hó, előbukkan a fű. Igaz reggel még minuszban indulok, de napközben +5 fokot is mutat a hőmérő. Ködben indul a nap. Ölyvek érkeznek, először jön be kettő, eddig mindíg egyesével voltak. Elkeserítő a köd.


10 óra magasságában felszáll a köd, mostmár legalább látok. Szokásos madármozgás hollók, ölyvek, dolmányosok, szarkák mozognak. Röpképezek kicsit.








Feltűnően mozgékonyak az ölyvek. Többször lejönnek csipegetni, tollászkodni.


És akkor egyszercsak megtörténik az ami eddig még nem volt előttem...

Keresőben figyelem a beszállón az ölyvet, látom valami készül:



Meg is érkezik a rivális, leütve ölyvemet a beszállóról. Sajnos álló képre voltam beállva, úgyhogy lemaradok az ütés jelenetéről. A fene...
Elmennek, de látom lesz még valami. Visszaül az ölyvem, de már érkezik is az újabb támadás... és harc!






Sajna a háttérben bezavar a beszálló, ejj de kár... az első ölyvbunyóm, azért örülök neki.

Később is kergetőztek, de box már nem volt.




Jött még be enni ölyv, ami aztán annyira törölgette a csőrét a beszállón, hogy majdnem leesett! :)



Egész nap körülöttem röpködtek a gatyásölyvek. Nagyon örültem volna ha beszállnak, de nem tették meg ezt a szivességet.




Rókát egyszer láttam a nap folyamán, azt is a látóhatáron... hát ilyen a popszakma, egyszer fent, egyszer lent... Ja és készült egy sasfotó, úgyhogy ezentúl jogos a sasles jelző. Igaz kicsit messze volt, de sas :) Öreg parlagi... Ő az.. az a pötty a fán! :D



2015.02.14 Sasles, reggel

Hétvégén nem igazán tudtam merre induljak, tudtam a hó elolvadt, de jobbat nem tudtam kitalálni, megint megnéztem a ragadozós lest. Gondoltam 10-ig beülök. Gyér volt a mozgás. -5 fokban indultam. Egy róka közeledett még napfelkelte előtt, de kicsit mellém jött, féltem, hogy szagot kap, így elkezdtem exponálni, de meghallotta...




Az előző alkalomról kintmaradt pár marék énekesnek kitett magra szarka szállt, gondoltam egy portréra jó lesz. Közelpont határán készült a kép a 400mm-en.


Majd érkezik a holló pár, aztán mégegy, aztán mégegy... egész holló had érkezett. Bizalmatlanok, körbeülnek, a nap éppen felkúszik az égre...


Aztán egyszercsak vezényszóra távozik a társaság... nem tudom mi lehet.

Később egy pár visszajön és besétál egészen a dögig... Ők adják a lesezés utolsó képeit.





Néha beröppen 1-1 szarka a képbe:


10 óra, kimászok... az ölyveket elzavarom, már fölöttem ültek... mindegy már, vége a szezonnak.. kb +10 fok, lassan itt vannak a szalonkák. Őzek ácsingóznak a kellemes napsütésben.



Összegezve 3 jó nap volt a lesben, amivel elégedett volnam. Kb ez a 1,5 hét tél volt, nem számítok már hidegre, hóra... A rókás sorozat nagyon jó volt, a sas nem jött össze, és az ölyvbunyóban is elértem egy fél sikert! :) Megérte megcsinálni a lest!


2015. február 6., péntek

Sokáig semmi... aztán végre TÉL!

Ez idei tél kiábrándító volt! Se só, se fagy. Nem mentek az etetők, a nagyvadak eltűnve, sár, szürkeség... ez nem az amire a fotós szíve vár. Mint a kisgyerek a cukrászda kirakatában, úgy álltam minden nap az ablakban, de a hó csak nem akart megérkezni. Kinézegettem az énekes lesembe, új projekteket tervezgettem, tesztfotózgattam, de igazán eredmény nélkül. Talán ez az egy tetsző kép készült:


Aztán eljött a nap amikor havazásra ébredtem! Ezaz.. Melóban a raggeli körjáraton így nézett ki az erdő, a szívem hevesebben dobogott!


Délre már semmi nem maradt a hóból... :( +6, +8 fokok... elkeserítő.

Ellátogattam a Mátra lábához is. Gyakorlatilag eredmény nélkül tértem haza... Egy utolsó fényeknél csipegető suta adja vissza talán a szomorkás hangulatot...


Maradt a műhelymunka. Vércseodut gyártottam, fotókidolgozásomon csiszolgattam. S. barátomnak éppen kifejtettem, hogy kicsit elkedvetlenedtem, kellene valami impulzus.

Aztán eljött a reggel amikor elkezdett havazni, és végre a hőmérő higanyszála is 0 fok alatt volt. Kapva az alkalmon gyors fotózások hadát terveztem. Családtól is kisírtam egy kis türelmet, "Egész télen erre vártam!" felkiáltással! :) Egy gyors délutáni szinte eredménytelen nagyvadas kanyar után eldöntöttem adok egy esélyt a "sas"lesnek. Lemondtam már a sasokról, de hátha... Első egész napos fotózás volt a terv, eszerint szervezkedtem.

2015.02.05 sasles, egész nap

Reggel 5-kor kelek, kinézek  az ablakon.. köd! Húha... na mindegy, ha már szabit vettem ki tartom magam a tervhez. Ahogy haladok a terület felé, a köd megszűnik és -10 fokig süllyed a hőmérséklet, 5 centi hó borítja  a tájat. Na végre, ez már valami. Nagy reményeim vannak, hátha beesik egy sas, vagy egy róka, vagy egy ölyvbunyó...
Sötétben tereprendezés, leszúrok egy gallyat az énekeseknek 4-5 méterre hátha jön valami, ha mégse lenne ragadozó, bevackolás után (thermo ruhák, leszsák, kabátok, thermo lesbakancs) elkezdem kipakolni a felszerelést. Ahogy kinézek, egy ölyv ül az 5 perce leszúrt gallyon...:) Jó kezdet!
Ahogy jön fel a nap, gyönyörű a táj. Szikrázik a fény a havon. A szarkák jönnek, mennek, amikor egy róka tűnik fel a távolban, de nem tart felém, elkocog. De jó lett volna ha bejön. Ahogy ezt végiggondolom megint róka tűnik fel. Őkelme viszont már szépen kanyarogva de egyre biztosabban felém közelít. Szél jó, kaja a les előtt, csak jöjjön.. jöjjön... és jön! :)






Kihúzza magát szétnézni.. minden tökéletes.. a táv, a táj, a fények és TÉL van!

Exif adatok: iso500, f/5,6; 400mm; 1/800s; állvány


Meghallhatta a zár hangját, mert sunyin körbesétál...






Majd egy szarka kíséretében távozik... Nem baj, ez az élmény amire vártam. Adrenalin a tetőfokon, amikor az LCD-n visszanézem. Megvan a havas téli róka szép fényekben!

Ezután olyan mozgás következett amire nem számítottam, 13 alkalommal mozgott róka előttem, volt hogy egyszerre három is! Egerésztek, koslattak. Egyszerre a 2 rókát nem tudtam egy képre csalni... hiába sík terület, mivel a földszintről fotózok, a kis hajlatokban is teljesen eltűnik mindíg valamelyik. :)










Magasan a rókák vitték el a napot, de azért mozgott más is: szarkák, dolmányosok, 1 ölyv uralja a területet, ő ötször volt lent enni, gatyásölyveket láttam messzebb egerészni és 2 holló is meglátogatott. Nem minden fajról készült értékelhető vagy érdekesebb fotó, inkább röpképezni próbáltam.
















A havon minden jobban mutat! Na kérem, hát ez az a nagybetűs TÉL, amit vártam! Reméljük lesz még pár szép nap ebből az időből! Feltöltött ez a nap, úgyhogy irány a következő kaland! :)