Havas, fagyos napok

BÚÉK kedves olvasó!

Tavaly év végén valahogy elmaradt a blog írás. Komolyabb projektet nem dolgoztam ki. Amint elkezdett fagyni a süvik el is maradtak az itatómról. Etetőre járó beszállón billegő cinkéket fotózni pedig nem sok kedvem volt. Kinéztem azért néha, hátha beesik valami alapon.

Egyik hétvégén feltöltöttem az etetőmet, majd gondoltam a szép fényekbe beülök egy fél órára. A cinkéket nézegettem, egészen szépen alakultak a fények, lőttem pár expót, amikor egyszer csak hupp... karvaly landol az itató végén. Sajnos pont a süvi beszálló mögé ült, de egy portréra erős vágással jó lehet még... Első értékelhető fotóm a fajról... remélem jön még.

A fagyok beálltával nagy tömegben érkeztek meg a nagy lilikek a területre. Igazi kihívás libát fotózni, főleg cserkelve. Nagyon szemes madár. Az itatóból hazafelé megláttam őket a tóparton fürdőzni... akármi is lesz megpróbálom. Utcai ruhában, gumicsizmában nekivágtam a nádasnak. A valamikori sirály lesem előtt voltak, de azóta jelentősen megváltozott a part. az utolsó métereken a jégen csúszva de sikerült kiérnem a közelükbe..

Miután indultam volna vissza az útra, a vékony jég beszakadt alattam, és sikerült megdagonyáznom a híg iszapban... ez is a játék része :)

Egyik szombaton hatalmas pelyhekben kezdett havazni... ezt ki kell használni. Ilyenkor szinte mindegy mi kerül az optika elé, a környezet feldobja. El is indultam sorba... madár etető.. őz etető.. libák...

A madár etetőnél a cinkékből próbáltam valami akciót kihozni, közben beesett néhány szajkó és egyéb faj is..

Őz etető... nem volt a legjobb a szelem, de nagyon szakadt a hó. Egy bak gidára sikerült rácsúszni, miután pár darab beballagott elém a szántásról...

Hazafelé irány a libák. Ja azt elfelejtettem mondani, hogy a hó álcám nem találtam, így nem volt egyszerű a cserkelés. A libákat egy hónapja figyelem... végre kikeveredtek a nagy vetés szélére... egy életem, egy halálom, megpróbálom! És következett az amit a fizetős fűtött lesbe fotózók soha nem fognak megtudni (persze az egy hónapja tartó megfigyelést se). Leteszem az autót... méterről méterre egy méteres bokor mögött elsunnyogok egy árokig. Az árok olyan mély, hogy négykézláb nem látszódom ki belőle. A libák jópárszáz méterre legelnek. Indul a négykézláb kesztyű, sapka nélkül. 20 méterenként megállok a kezem melegíteni, és az obit nézegetni. A friss hóba mászás még el is menne, de az árok alján lévő szúrós fagyott gazok nem igazán kedveznek. Amikor gágogó suhanó szárnyakat hallok, rögtön lelapulok, nehogy a levegőből érkezők belássanak az árokba... na már csap 100 méter... na még egy kicsit... csak azt a bokrot érem el... Már látom az őrszem fejét... kifújom magam és lessen felcsúszok az árok szélére... Na innen se egyszerű a dolog. A rengeteg liba közé nehéz úgy befotózni, hogy az jól mutasson. Minden havas és párás, alig látok valamit... ez lett az eredmény:

Lehet, hogy nem a legtutibb képek, de megdolgoztam értük. :)

Egyik délután megpróbálkozok egy két ellenfényes képpel az etetőnél. Az egyik expónál valami becsillanás átverte a gép fénymérését, és egy teljesen bebukott világító kontrasztú kékcinege rajzolódott a kártyára.. átraktam fekete fehérbe, ez lett belőle:

Amint havazni kezdett, mindig megpróbáltam kihasználni, vagy valamit elcsípni, nem sok eredménnyel, de egy pár kép azért született...

Nincs még vége a télnek... remélem lesz még folytatás...

Etetős kalandok

A nagyvadazás után egy kis szünet következett. Igazából az idő se kedvezett a fotózásnak, és elfoglaltság is akadt bőven. Beüzemeltem az erdei itatóm, etetőm. Kis átalakításokat végeztem, ugyanis valahogy nem tetszett a tálca. Valami erdei pocsolya hatást akartam elérni, nem a fatörzsekkel körberakott vízen akartam fotózni. Egy két rövid beülés alkalmával, új fajok is jelentkeztek, amiknek nagyon örültem, illetve a régi ismerősök is hamar odaszoktak. Íme az új terep ami a madarakat várja:

És jöjjön pár vendég:

Egyik vasárnap egy barátommal mentünk ki etetni a területére. Nem vittem a fényképező, gondoltam csak a sarat dagasztjuk... mondanom sem kell egy uráli bagoly kb öt méterre várt be, úgy szemeztem vele. Azt hittem megüt a guta... ilyen szerencsém van és nem vittem a gépet. Még másnap is ezen gondolkodtam, amikor vizet vittem az itatóba. Szajkók kiabálása ütötte meg a fülem, amikor kiszálltam a kocsiból. Nem szoktak ezek a madarak ok nélkül hangoskodni, ahogy kerestem a szememmel a hangok forrását, egy szürke buci fej nézett ki a fenyőből, kb. 30 méterre a lesemtől és 10 méterre egy épülettől :)

Nem akarok hinni a szememnek, házhoz jött egy uráli... egy  ideig fotózom aztán megunja a szajkók támadását és elsiklik az épület túloldalára. Örültem a szerencsémnek, megtöltöttem az etetőt, itatót, majd gondoltam távozok, de a kis ördög csak ott motoszkált bennem... hátha leült még valahol. Elindultam a kocsi felé, majd ahogy megkerültem az épületet felnéztem, és láss csodát ott ül a bagoly a kocsi fölött... helyezkedek ide oda, tiszta helyet keresek a lomb között.... ennyit sikerült kihoznom  helyzetből:

Sajnos eléggé meg kellett erőszakolni a képeket az utómunkával, de szerintem elfogadhatóak lettek. :)

Másnap ismét vittem vizet, már célirányosan kerestem a baglyot, de nincs minden nap gyerek nap... úgy látszik egyszer volt csoda... de mégsem.. harmadnap amikor vittem a vizet a ködben nagy alak suhant a fák között...

Itt volt, hátha megtetszett neki a hely... negyedik nap szemerkélő eső, már nagyképűen urálizni mentem :) A bagoly a szokott helyén, de az expó előtt átlibbent az épületek között. Utána settenkedtem és meg is találtam egy fenyőn. Addig helyezkedtem amíg sikerült tisztán lefotóznom. Vágatlan kocka:

Még vágással is elmegy, van megapixel :)

Már mindenféle terveket szőttem, hogy fogok egy szintbe kerülni a bagollyal, de sajnos ez volt az utolsó találkozásunk... valamerre tovább állt.

Közben egyre hűlt az idő, jöttek a fagyok, és egyre több madár látogatta az etetőt. Láttam fenyő pintyet és fenyves cinegét is, ami eddig nem jelentkezett. Sajnos csak dokumentálni tudtam őket. A fácánok is hamar felfedezték a helyet a tavaszi dürgés óta. Kilencet is számoltam rajta. Érdekes módon eltűntek a fekete rigók, de a léprigó rendszeres ivó a pocsolyán.

Másik jó kaland volt amikor a fiammal mentünk ki feltölteni az etetőt. Amíg én a magokat töltöttem ő a les felé kíváncsiskodott. Mondtam neki üljön be ha tetszik, majd megyek én is. Körülbelül 10 percet tölthettünk a lesben de folyamatosan volt madár előttünk. Cinkék, csuszkák, szajkó, fakopi. Örültem hogy élvezte! :)

Esett egy kis hó is, a forgalom egyre jobb, már folyamatos a látogatót jelenléte, de sokszor csak nézelődök...

Lassan ennek az évnek is vége. Remélem leesik egy tartósabb hó és újra  nagyvadak felé fordíthatom a lencsémet, addig is egy tavaly téli képpel szeretnék minden kedves olvasómnak boldog Karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánni!