Elkezdődött december is. Barna erdő, hónak nyoma sincs. Magányos borjúba futok nap közben... nem ideges, enged pár fotót...
Mozgás nem nagyon van, eléggé uborka szezon ez nekem, akármilyen furcsán is hangzik. Egy pár fagyos zúzmarás nap hoz némi változatosságot és téli hangulatot, de persze ilyenkor nem találkozok vadakkal...
Elhatároztam pár hete valami új témába fogok. Munka helyem közelében van egy hely, ahol évről évre látom a süvöltőket. Szép kis madarak, és megőrülnek a kőrisért, ami szép számmal van a helyen amit kinéztem. Nap közben kocsiból, szinte minden nap látom őket ahogy szedegetnek...
Pár éve nagyon vártam őket az erdei énekes etetős lesemhez, de úgy tűnik a madarak is urbanizálódnak, kezdenek a lakott területekhez beszorulni, ami kapóra jön nekem, én ugyanis idő hiányában szorulok be az erdőből. Össze is állt a fejemben a projekt: kell egy itatós les! Majd a víz lehozza kamerám elé a süviket. Hétvégén az engedélyt megkapva a területre, el is mentem fiammal összeszedni az anyagokat és kinézni a leshelyet...
Jó hely lesz ez... Másnap össze is kalapáltam a lest a -6 fokba. Nem mondom hogy nincs minden ujjamon sérülés, de ilyen a pop szakma.
Az elkészült műről telefonos képem van...
Építettem egy kis itatót és elhoztam a másik lesemtől (amit szétvertek egyébként) az etetőt is. Másnap feltöltöttem vízzel, az etetőt vegyes mag keverékkel és kikerült egy kis háj is a harkályok seregének.
Másnap vittem még vizet bele és gondoltam csinálok egy fél órás teszt üzemet. Mit ne mondjak... két kép ízelítőnek:
Összesen 8 fajt számoltam meg... a teszt eredménye: jó lesz! :)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Erdő. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 20., kedd
2016. november 25., péntek
Novemberi ősz egy nap téllel
Szürke őszi napokat élünk. Eléggé kiszámíthatatlan az időjárás. Fotós szempontból nem a legeredményesebb időszak ez számomra, sokszor kimenni sincs kedvem. Amikor cserkelésre adom a fejem, akkor sincs esély normális képet készíteni, hiszen az erdőben délután 4 órakor már sötét van. Munkám közben a napi ellenőrző körúton futok össze vadakkal, amiket néha sikerül tisztább környezetben elcsípni. Ha kisüt egy kis melengető nap a patások rögtön a napos oldalakban pihennek.
Pár melegebb nap után lehűlés érkezik. Nézem a tvben a hóesést, havas domboldalakat, de házam ablakán kitekintve csak az eső veri az ereszt. Na nem baj, megnézem a karsztot, hátha... Ahogy haladok az északi határ felé a táj szürke, esős, ködös, semmi jó kilátás, de ahogy elhagyom Trizs utolsó házait és elkezdődik az erdő, kifehéredik a táj. Felcsavarom az 1,8/50-es kis Canont és sétálok egy kört. Inkább a hangulatot akarom megörökíteni.
Uráli bagolyba botlok, de hiába a kis távolság, a 400-as az autóban pihen. Utána érdekes dolog történik. A séta után felülök egy magaslesre, és ott várom meg az estét. Egyszer érdekes suhogásokat és huppanásokat hallok...mi lehet ez?! Magam elé világítok a lesről és az uráli előttem ül a hóba... egerészik!
Az egy napos tél hamar véget ért, a másnapi eső már le is verte azt a kis havat. Folytatódnak a szürke illetve barna napok. Egyik nap délben szaladtam körbe a területen és végre kint értem két fiatal bikát a nyílt részeken. Ugyan megindultak a kocsitól, de miután rájuk fütyültem engedtek pár expót a szitáló esőben.
Szerencsés távra voltak,a második kép vágatlan. :) Csináltam egy 2 képből álló panorámát is róluk.
Nem mindig sikerül így a dolog, van amikor csak a nemesebbik felüket mutogatják nekem. :)
Gyakori modelljeim a napozó suták, gidák, de az erdőben nehéz jó környezetben találni őket ilyenkor.
Panorámába tudtam őt is 2 kockából megörökíteni.
Van egy projektem, amiből szeretnék valamit kihozni. Nagyvadas területemen van egy róka, amit egész évben látok. Mivel nincs rossz tapasztalata az emberekkel ezért egészen bizalmas. Volt alkalom amikor 2kmt cserkelt velem, jött mellettem 2 méterre mint egy vadászkutya. Sajnos ahányszor összefutottam vele, mindig rosszak a fény viszonyok, vagy a fényképező nem volt nálam. Egy telefonos dokuképet mutatok róla, de remélem a télen még a tükrössel is sikerül megörökítenem.
Próbaképpen elkészült az első naptáram is, ha esetleg valakit érdekel keressen meg! :)

2016. november 2., szerda
Október
Szeptember végével elcsendesedett az erdő. A gímek legjobbika otthagyja a teheneit és megpihen. Még egy gyenge utóbőgés, de már nem jelentős a dolog. Az erdő szépen kiszínesedik, de amilyen lendülettel jön a szín kavalkád, olyan lendülettel le is dobják a fák a lombot. Van pár esős nap is, ilyen is kell, ilyenkor a fotósnak se nagyon akaródzik kimozdulni. Minden olyan lassú, álmos. A dámok nászától a barcogástól hangosak ilyenkor az erdők, de idén nem zargattam őket, még a bőgésben készült tarvad fotó.
Őzekkel találkozok, a lapos sugarak megszínezik őket...
Van amikor gombákhoz hasalok le...
És a sárgában úszó őszi erdő...
Így telt el az október és folytatódik az ősz... Ma november másodikán napozó vadmacskába botlom, és az őzek is a napos oldalakban fekszenek... élvezik az utolsó melengető sugarakat...

2016. október 2., vasárnap
Szeptember vége
Az előző bejegyzést azzal zártam, hogy a java bőgés most következik. Igazam is lett, a baj az, hogy én ezt otthon töltöttem. Lebetegedtek a gyerekek is és én is. Szomorúan vettem tudomásul, hogy idén nem sikerült bikát fotóznom a karszton. Szeptember utolsó napján, éppen a területre tartottam, mikor felhívtam a főbőgőhely gazdáját, hogy mi újság van?! "Jó bőgés van, még reggel-este" jött a válasz. "Ha fotózni akarsz menj nyugodtan"... na nekem se kellett több, már fordítottam is az autót a bérc felé, és pár perc múlva bőgések közepette öltöztem be. Telefonálás közben lesétálok az erdő és a rét sarkára, itt tervezek bevackolni és várni a szerelmeseket. Ahogy elhelyezkedem egy magasles alatt, látom hogy tarvadak legelnek a rét túlsó végén. A bikák bal kézről az öreg tölgyesből és patak partról bőgnek, onnan várom őket. A nap közelíti a horizontot, nem lesz ez így jó, nem fognak kiérni napsütésbe... gyorsítani kell őket. Számhoz emelem a csigámat és belebőgök három nyújtottat. Böffenés rá a válasz... talán a tehenek ijedtek meg. Megismétlem a bőgést, újra hangok, de közelről és jobb kézről egy pár száz négyzet méteres akác foltból, amit telefonálva megkerültem idejövet. A harmadik bőgésemre nagy csörtetéssel megindul egy test az erdő foltban és már ki is dugja a fejét a bika a betolakodót keresve...
Szépen süt a nap és nem kell vágni a képeket, de innen nem számítottam bikára. Kint forog előttem 60 méterre, de nem bírom megbőgetni, csak böfög a bőgéseimre. Jól szétnéz majd visszamegy...
Tetszik, ahogy kezd színesedni az erdő. Várok,de pár perc múlva egy tehenet követve a bikám lekocog a patak partra, ahol a bőgésre még visszanéz, majd elrejti a sűrű patak part.
Miután elfogytak a fények a bikák hangja egyre csak erősödött, én meg úgy döntöttem nem zavarom őket és csendben elosontam.
Feldobott a nem várt élmény, így egy gyors másnap reggeli ismétlésre is bekéredzkedtem.
Hajnal 4kor indulás a területre, majd gyors beöltözés a bércen és indulhat is a móka. A szarvasok bömbölnek a bérc mindkét oldalán. A tegnap esti legény is bőg a réten, arra veszem az irányt. Enyhe köd üli meg a tájat, de csak éppen térdig ér. Közeledek a réthez, már látom is a tehenet terelgető bikát. Fény még természetesen semmi, így fotózásról szó se lehet. Sajnos végignézem ahogy beváltanak a tölgyesbe, de úgy döntök megvárom a napkeltét és utána a bőgések irányába indulok. Tehén tűnik elő a ködből, szép komótosan lépdel felém, de 1/8ad záridőben minden úszik... Őzek bukkannak fel itt ott, róluk is készül kép...
Megy a ramazuri a mellettem lévő völgyben, oda indulok. Mire felérek csak a hült helyüket találom, illetve egyet látok még belépni az erdőbe, de nem enged fotót. 3-4 bika is bőgött itt.. ó ha pár percel hamarabb elindulok... na ezt nem lehet kiszámolni.
Erősödnek a fények, úgy döntök irány az autó, ez sajnos ennyi volt. Hiába 5-6 bika is bőgött még, nem sikerült fotózni. Majdnem az autóhoz érek mikor bika bődül... de honnan?? a faluból? Neeem.. újabb bőgések, ez bizony a völgyből a nyarasból jön. Keskeny csík erdő, a másik oldalán már a háztetőket látom,de ha itt bőg nincs mit tenni. Megyek haza, nem bajlódok vele gondoltam, de amikor újra megszólal csak győz a kisördög...ha már itt vagyok. Nézem az órát, 8:00. Lecserkelek egy benőtt legelőn keresztül a nyarashoz. Szép kis rétre érek.. alacsony fű réti virágokkal, szinesedő erdő, és pár körbála. Elkezdem idegesíteni az alanyomat. Minden bőgésre idegesen jön a válasz, de nem indul el...köelebb kell menni... na még egy bálát... onnan is visszaordít, de nem akarja kidugni az orrát. Lecsúszok felé ameddig csak tudok, de beszűkül a kis rét. Egy bokor van a szélén, de nem guggolok az alá, onnan túl közel lenne, ha kijönne. Inkább mögöttem az erdőcsíkba állok be két fa közé. Szinte beszorulok, de nem baj, stabilabb leszek. Nem veszem le a gépet az állványról, inkább a combommal a fának szorítom, ha leülnék nem látom be a rétet. Bőgő a kezembe és megy az ordibálás. Bikám nem mozdul, csak válaszol. Elkezdem verni a gallyakat, recsegni ropogni, valamivel akkor is kicsalom... és igen... közeledik a hang... még egy bőgés és kidugja a fejét...
Nem rá számítottam, pedig ő bőgött...hangja alapján combosabbnak tűnt...de bika, és előttem van, jó fényekben. 20 centi széles fa mögött vagyok, épphogy a csigát takarja. Bőgök..jön! Egy foltba süt be a nap a rétre, belesétál...
Nem merek mozdulni, mellkasommal a fának szorítom a csigát, és csak lehajolok, mikor bőgni kell, közben a kezemmel a gépet állítom és exponálok. Szépen besétál, de nem akar bőgni.
Már kilóg a fekvő képekből, óvatosan kitekerem az állványgyűrűt és állóba fordítom a gépet.. közben a bika beér az egyetlen bokor mögé...bőgök és nem hiszem el... elbőgi magát... az egyetlen takarásban...
Direkt szabotálnak még ezek a kölyökbikák is. A táv már csak 20 méter, de még mindíg jön. Exponálom a sorozatokat, de már csak a középső fókuszpontot látom, nem tudok a keresőbe nézni. Utólag nagy hiba volt. Készült kb 30 vágatlan portré a bikáról, és mindegyiken kilóg az agancs hegye... hát ilyen nincs.. de várjunk csak.. van itt egy, amin fordítja a fejét...
Olyan 15 méterre lehet mikor megelégeli a dolgot. Nézzük egymást, pár búcsú kép, aztán visszaballag.
Brutális részletek, őszi háttér, etttől többet kívánni se lehet (na jó azért tudnék)...
A fiatal bika megmentette a reggelt. Vidáman indulok körbenézni az etetőket. Szép az erdő ilyenkor, ahogy a zárt lombok között azért utat törnek a napsugarak.
Hazafelé csinálok egy búcsúképet.. lesz-e még vajon bőgés fotózás erre?!

Agancsával kapálja a földet, szaglászik, keresi a hang forrását.

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)