Az előző bejegyzést azzal zártam, hogy a java bőgés most következik. Igazam is lett, a baj az, hogy én ezt otthon töltöttem. Lebetegedtek a gyerekek is és én is. Szomorúan vettem tudomásul, hogy idén nem sikerült bikát fotóznom a karszton. Szeptember utolsó napján, éppen a területre tartottam, mikor felhívtam a főbőgőhely gazdáját, hogy mi újság van?! "Jó bőgés van, még reggel-este" jött a válasz. "Ha fotózni akarsz menj nyugodtan"... na nekem se kellett több, már fordítottam is az autót a bérc felé, és pár perc múlva bőgések közepette öltöztem be. Telefonálás közben lesétálok az erdő és a rét sarkára, itt tervezek bevackolni és várni a szerelmeseket. Ahogy elhelyezkedem egy magasles alatt, látom hogy tarvadak legelnek a rét túlsó végén. A bikák bal kézről az öreg tölgyesből és patak partról bőgnek, onnan várom őket. A nap közelíti a horizontot, nem lesz ez így jó, nem fognak kiérni napsütésbe... gyorsítani kell őket. Számhoz emelem a csigámat és belebőgök három nyújtottat. Böffenés rá a válasz... talán a tehenek ijedtek meg. Megismétlem a bőgést, újra hangok, de közelről és jobb kézről egy pár száz négyzet méteres akác foltból, amit telefonálva megkerültem idejövet. A harmadik bőgésemre nagy csörtetéssel megindul egy test az erdő foltban és már ki is dugja a fejét a bika a betolakodót keresve...
Szépen süt a nap és nem kell vágni a képeket, de innen nem számítottam bikára. Kint forog előttem 60 méterre, de nem bírom megbőgetni, csak böfög a bőgéseimre. Jól szétnéz majd visszamegy...
Tetszik, ahogy kezd színesedni az erdő. Várok,de pár perc múlva egy tehenet követve a bikám lekocog a patak partra, ahol a bőgésre még visszanéz, majd elrejti a sűrű patak part.
Miután elfogytak a fények a bikák hangja egyre csak erősödött, én meg úgy döntöttem nem zavarom őket és csendben elosontam.
Feldobott a nem várt élmény, így egy gyors másnap reggeli ismétlésre is bekéredzkedtem.
Hajnal 4kor indulás a területre, majd gyors beöltözés a bércen és indulhat is a móka. A szarvasok bömbölnek a bérc mindkét oldalán. A tegnap esti legény is bőg a réten, arra veszem az irányt. Enyhe köd üli meg a tájat, de csak éppen térdig ér. Közeledek a réthez, már látom is a tehenet terelgető bikát. Fény még természetesen semmi, így fotózásról szó se lehet. Sajnos végignézem ahogy beváltanak a tölgyesbe, de úgy döntök megvárom a napkeltét és utána a bőgések irányába indulok. Tehén tűnik elő a ködből, szép komótosan lépdel felém, de 1/8ad záridőben minden úszik... Őzek bukkannak fel itt ott, róluk is készül kép...
Megy a ramazuri a mellettem lévő völgyben, oda indulok. Mire felérek csak a hült helyüket találom, illetve egyet látok még belépni az erdőbe, de nem enged fotót. 3-4 bika is bőgött itt.. ó ha pár percel hamarabb elindulok... na ezt nem lehet kiszámolni.
Erősödnek a fények, úgy döntök irány az autó, ez sajnos ennyi volt. Hiába 5-6 bika is bőgött még, nem sikerült fotózni. Majdnem az autóhoz érek mikor bika bődül... de honnan?? a faluból? Neeem.. újabb bőgések, ez bizony a völgyből a nyarasból jön. Keskeny csík erdő, a másik oldalán már a háztetőket látom,de ha itt bőg nincs mit tenni. Megyek haza, nem bajlódok vele gondoltam, de amikor újra megszólal csak győz a kisördög...ha már itt vagyok. Nézem az órát, 8:00. Lecserkelek egy benőtt legelőn keresztül a nyarashoz. Szép kis rétre érek.. alacsony fű réti virágokkal, szinesedő erdő, és pár körbála. Elkezdem idegesíteni az alanyomat. Minden bőgésre idegesen jön a válasz, de nem indul el...köelebb kell menni... na még egy bálát... onnan is visszaordít, de nem akarja kidugni az orrát. Lecsúszok felé ameddig csak tudok, de beszűkül a kis rét. Egy bokor van a szélén, de nem guggolok az alá, onnan túl közel lenne, ha kijönne. Inkább mögöttem az erdőcsíkba állok be két fa közé. Szinte beszorulok, de nem baj, stabilabb leszek. Nem veszem le a gépet az állványról, inkább a combommal a fának szorítom, ha leülnék nem látom be a rétet. Bőgő a kezembe és megy az ordibálás. Bikám nem mozdul, csak válaszol. Elkezdem verni a gallyakat, recsegni ropogni, valamivel akkor is kicsalom... és igen... közeledik a hang... még egy bőgés és kidugja a fejét...
Nem rá számítottam, pedig ő bőgött...hangja alapján combosabbnak tűnt...de bika, és előttem van, jó fényekben. 20 centi széles fa mögött vagyok, épphogy a csigát takarja. Bőgök..jön! Egy foltba süt be a nap a rétre, belesétál...
Nem merek mozdulni, mellkasommal a fának szorítom a csigát, és csak lehajolok, mikor bőgni kell, közben a kezemmel a gépet állítom és exponálok. Szépen besétál, de nem akar bőgni.
Agancsával kapálja a földet, szaglászik, keresi a hang forrását.
Már kilóg a fekvő képekből, óvatosan kitekerem az állványgyűrűt és állóba fordítom a gépet.. közben a bika beér az egyetlen bokor mögé...bőgök és nem hiszem el... elbőgi magát... az egyetlen takarásban...
Direkt szabotálnak még ezek a kölyökbikák is. A táv már csak 20 méter, de még mindíg jön. Exponálom a sorozatokat, de már csak a középső fókuszpontot látom, nem tudok a keresőbe nézni. Utólag nagy hiba volt. Készült kb 30 vágatlan portré a bikáról, és mindegyiken kilóg az agancs hegye... hát ilyen nincs.. de várjunk csak.. van itt egy, amin fordítja a fejét...
Olyan 15 méterre lehet mikor megelégeli a dolgot. Nézzük egymást, pár búcsú kép, aztán visszaballag.
Brutális részletek, őszi háttér, etttől többet kívánni se lehet (na jó azért tudnék)...
A fiatal bika megmentette a reggelt. Vidáman indulok körbenézni az etetőket. Szép az erdő ilyenkor, ahogy a zárt lombok között azért utat törnek a napsugarak.
Hazafelé csinálok egy búcsúképet.. lesz-e még vajon bőgés fotózás erre?!
