2015. március 23., hétfő

Meseállatok nyomában II.

Az előző bejegyzésem folytatása következik. A fehér őzes fotókkal hazaérve örömmámorban voltam kb egy napig, aztán rájöttem, hogy azonkívül, hogy minden vadászbarátom egy hangos "wow"felkiáltással fogadja a képeket, egyébként mint fotó elég gyengécskék. Igazából valami hiányzotta  képekből. Silány ez a tavaszi, még nem zöldülős, kopár erdei háttér, barna szántás. Hamar arra az elhatározásra jutottam, hogy ütni kell a vasat amég meleg! Pár nap elteltével ismét a területen voltam. Egy gerincről érkeztem, pásztáztam távcsövemmel az alattam elterülő völgyeket, amikor egyszercsak megláttam a fehéreket közvetlenül alattam. Csak egy bozótsáv választott el tőlük, szelem jó volt. Gyorsan megkerültem a bozótot, gondoltam ha kibukkanok a másik oldalán ideális távból, jó háttérrel fotózhatom őket. Nem így lett. Ahogy kibukkantam, minden normál őz a helyén, de a fehérek eltűntek (mondom én hogy nagyon óvatosak). Leültem a bozót szélére, vártam egy kicsit. A szemközti fasorban egyszercsak fehér foltok villantak, majd pár pillanat múlva már a legelőn voltak. Sajnos messze, erős fényekben, esélytelen volt a közelebb jutás, és elfelé legeltek.


Feladva a dolgot cserkeltem egyet. Rámentem pár őzre, és a legvégén találtam még egy érdekességet. Sajnos a nap lebukott mire odaértem, de dokumentálni még tudtam, a páros 8as agancsú legényt!



Eltelt pár nap, majd újra rápróbáltam az őzekre. Ismét a gerincről indultam, innen jól belátni a több kilométernyi völgyet. Sok őz volt kint, de a fehéreket nem láttam sehol. A völgy másik végében egy vetésen sok őz, és szarvasok is legeltek. Megnézem őket. amég tudtam kocogtam, fogytak a fények, de a legjobb fényekben odaértem. Első vetéscsíkon egy rudli őz legelt.


A második vetésen voltak a szarvasok. Csúsztam felfelé az úton, de pont az út végén legeltek. A szelet a tarkómba éreztem és már fel is csapódtak a fülek, nyúltak a nyakak. Kézből próbáltam fotózni, de a 400ast nem igazán lehetett megfogni.



Mikor visszaértem a gerincre a kocsihoz és elkezdtem pakolni, akkor vettem észre a fehéreket, ahogy a gerinc másik oldalára váltottak ki egy tarvágásba. Fotózni esélytelen lett volna, majd legközelebb!

Eljött a hétvége és váratlanul úgy alakult, hogy a délutánba bele fért egy kis cserkelés. Irány a gerinc, távcsövezés, semmi. Kissé magasabbra mentem a tegnapi kiváltásuk felé. Újra távcsöveztem, fehérek sehol. Egy sutát láttam az első garádból, a garád túloldalán legelni. Gondoltam megnézem, legalább ne menjek haza expó nélkül. Ahogy haladtam lefelé a garádhoz, elővettem a fényképezőt, amikor fehér foltot láttam a garádban. "Hoppá, akkor itt vannak ők is". Elcsúsztam a garád széléig, még pár méter hiányzott, pont egy gödörben hasaltam, amikor jobbról láttam, hogy érkezett egy suta. Gépet fel a hátizsákra, beállítások rendben, lehúzódtam. Szépen ellegelt előttem jó negyven méterre a suta, majd utána egy bakgida, majd mégegy, majd egy középkorú bak, és a sor végén a suta a 2 fehér gidával. Nem mertem exponálni, megvártam még beérnek a fehérek. Pont azon a határon mozogtak, ahonnan az expó már hallható volt. Ahogy elém értek, óvatosan kezdtem exponálgatni. Hol a sutát, hol a bakot.



A legelőt átszelő útban volt egy pocsolya, oda tartottak inni. Szerencse, hogy a gödörben feküdtem, így volt a legjobb a perspektívám, a víz nem is látszódott.



Jól éreztem én a hallótávot. A vezérsuta a kölyökbakokkal el is szaladt a legelőre, de szerencsére a fehérek az anyjukkal még szöszmötöltek előttem.






Vágtam egy erősebbet is :)


 Miután ittak, csipegettek, a többiek után eredtek.



Megpróbáltam még eléjük cserkelni, egy nagy kerülővel, de addigra eltűnt a rudli.

Egy sutát fotózgattam a gazban a visszavezető úton.


Ahogy visszaértem a kocsihoz a gerincre, és nyitottam az ajtót nagy recsegéssel kirontott három őz az erdőből, és csak nézem, hogy a suta az a 2 fehérrel! Az ellenkező gerincen tűntek el! Hihetetlen! Csináltam egy fekete fehér verziót is csak kíváncsiságból.


Nem panaszkodhatom, ahhoz képest, hogy eddig évek alatt kétszer láttam az apjukat, most négy kimenetelből négyszer láttam őket vagy így, vagy úgy. Soha nem ugyanott bukkantak fel, úgyhogy várni őket nem igazán lehet. Kezd összeállni a dolog. Még valami akciót nagyon várnék! :) Folyt. köv.

2015. március 11., szerda

Meseállatok nyomában

Egyszer volt, hol nem volt... na jó nem. A történet 2013 tavaszán indult, amikor egy a megyét járó területi képviselő vadászbarátom szólt, hogy látott egy teljesen fehér őzet az útról munka közben. Egyből felkeltette az érdeklődésem, és mondtam neki, hogy szerezzen már valami ismerőst a területről, akivel egy fotózást össze lehetne hozni. Kaptam egy számot és össze is ismerkedtem a terület egyik vadőrével Pistivel. Szóltam S.-nek is, mivel nekem se komoly felszerelésem, se tapasztalatom nem volt egy ilyen témához. Hajnalban kimentünk, Pisti rámutatott egy erdőfoltra, hogy "Hát ott szokott feküdni!", és nem hittünk a szemünknek. Egy hófehér, barkás (az is hófehér) bak feküdt néhány normál színváltozatú fajtársával a fák között. Gyors haditerv, és 2 irányból megpróbáltunk rájuk, menni, de szagot kaptak és megléptek. No sebaj, ha ezek ennyire stabilan itt vannak, legközelebb meglesz... fotózás-fotózást követett, de többet nem láttuk. Volt hogy egész nap barangoltunk, de nem került elő. Gondolná az ember, hogy a természetben egy fehér állatot milyen könnyű megtalálni, de mivel a többbi őz is ezt gondolja, ezért állandóan elkergették szerencsétlent, így nagyon nehéz volt megtalálni. A téli és nyári beállóhelye között is tizenkilométerek voltak. Rejtett életet élnek.

Ahogy múlt az idő, úgy csendesedett a kijárások gyakorisága, fogyott a lendület. Eljött a szeptember és már a bőgő bikák után jártunk a terület másik végén. Egyik hajnalon, amikor végig sétáltunk egy völgyön a bőgést követve, egyszercsak ott állt előttem. Hirtelen úgy meglepődtem, azt se tudtam mit csináljak. Gyorsan amennyire tudtam a közelébe férkőztem, de a már majdnem a bozótba belépő bakról ilyen képet tudtam készíteni:


A kép sajnos csak dokufotó minőség lett. A bak eltűnt. Hiába jártam a vidéket megint nem láttam többet. Téli hajtásokban még felbukkant egy fenyvesben pár kilométerre, de aztán végleg eltűnt.

Úgy gondoltam vége a történetnek, amikor Pisti szólt tavaly összel, hogy van egy normál sutának két hófehér gidája a terület egy harmadik részén. Meg is voltak az új célpontok. Megint ment a tervezés, kijárogatás, de bizony a fehér őzeket soha nem láttam. Volt hogy megkérdeztem Pistit látta e őket, mire aztmondta "Nem voltam arra mostanában, de kiugrok megnézem!". Fél óra múlva hív, hogy ott legelnek előtte! Pffff! Nem akartam elhinni. Jött a tél a hó, ez volt a nagy terv, havon megfotózni őket. Pár reggelt eltöltöttem a -13 fokban a havon hasalva, de semmi. Eredmény nélkül maradtam.

2015.03.10 délután, cserkelés

Tegnap délután nézem az időjárás előrejelzést, jön az eső másnapra. "Hova kellene kimenni ebbe a szép időben? Megnézem én a fehér őzeket!". 4 órakor már a területen vagyok. Elcserkelek az őzek vélt helyéig, de semmi. Pár őz legelt kint az ellenkező irányban, gondolom megnézem őket. Egy kis kúszás után, pár kocka készült róluk.



Ahogy távcsövezem a tájat a domboldalból, egyszercsak hopp, ott vannak a fehérek... a völgy másik végében!


Két garád is van közöttünk, de a nap már gyorsan bukik le, úgyhogy futás, ameddig lehet. A tüdőmet majd kiköpöm, beöltözve, mindenhol folyik rajtam a víz. Kinézek az első garád mögül... még ott vannak.


Innentől belassulok. Kénytelen vagyok mert a zihálástól nem bírom megfogni a gépet, meg lassan hallótávolságba kerülök. A garád mögötti cserkelés mindíg megtéveszt, legalábbis fotózáskor. Az ember azt hiszi nem látható, de a gallyak között a sziluett, főleg ha mögülem jön a fény, mindíg látszik. Hát így jártam most is. Ahogy megpróbálok kiemelkedni (sajnos a szelem se volt a legjobb), már figyelnek, és indulnak is.







Megléptek.. elszalasztottam ezt a jó lehetőséget. Bár szántás szélén legeltek, de ha van időm lehet, hogy kialakult volna valami a helyzetből. Bandukolok vissza a kocsi felé, amikor a második garádtól visszanézek, és láss csodát, a kis család kint legel a domboldalon egy tisztáson.


Csak nem hagyom itt őket. Még van egy kis időm, próba szerencse!
Elkezdődik megint a menetelés, majd ahogy közeledek négykézláb, a végén laposkúszással. Óvatosan haladok, mindíg csak még egy picit, csak még azt a bokrot érjem el, csak még azt a fűszálat, csak egy gallyat játszak ki a képből. Közben kattog a gép.


Figyelnek, de nem tudnak mit kezdeni a látvánnyal.


Állítgatom a gépet, rákerül a távkioldó is. Egyik kezemben a hátizsákom, ami a babzsák jelen esetben, másikban az optika, és kúszok egyenesen feléjük. Tüskék a térdemben, könyökömben, mindenhol, de ezt most kell megcsinálni.



Sikerült orrbacsikarnom magam egy szederindával, úgyhogy már a vér is álcázza az arcomból kilátszó kis felületet! :) Közben a nap lassan lebukik, fogy a fény.



A képek nagyrésze vágatlan. Vágva próbáltam pár szóló őzes képet is csinálni.



A kúszásomnak a kifáradás vetett véget. egyszerűen már nem bírtam a dombon, tüskén keresztüli kúszást, úgyhogy kénytelen voltam felemelkedni, így odébb kocogtak. A fotók elkészültek, nagy az öröm. Két év munkájában lett végre eredmény, nagy dolog ez számomra! A fények jók voltak, közelebb lehettem volna, és amin még dolgozni kell a hangulat és a környezet. Első körben elégedett vagyok, de remélem lesz még folytatás... ;)

2015. március 7., szombat

Muflon móka

Nagy álmom egy szép öreg kost, valami szép környezetben, jó fényekben megfotózni. Erre a mostani időszak nem a legalkalmasabb, lévén az erdő még szürke, a mezőgazdasági részeken éppen sarjadó vetések, szántások rondítják a képet. Az előbb említett okok miatt, a csúnya környezet ellenére, ilyenkor lehet nagy számban muflonokat találni az erdőszéleken. A zöld úgy hat rájuk mint mágnes a vasporra! Tettem így pár próbát, megkíséreltem lencsevégre kapni őket! A vad ilyenkor már nagyon éhes, a juhok a bárányozás előtt vannak, és a vadászat is pihent egy pár hetet.

2015.03.04 délután, cserkelés

Egy gyors cserkelésre néztem ki a  vetésekre ezen a délutánon, munka után. Mivel tudtam nem tudok sötétedésig maradni, így a séta mellett döntöttem, az ücsörgés helyett. Mikor megérkeztem, beborult az ég, elkettyent az idő, de gondoltam, ha már itt vagyok, nem adom fel. A táblák szélén felcserkeltem a hegy lábáig, de szinte semmit nem láttam, pár őzön kívül. Na fene, megint nincs szerencsém. Közben az idő kezdett alakulni. Leskelődtem kicsit, majd a tábla másik oldalán visszasétáltam a kocsihoz. A tábla szélén végig garád húzódik, aminek a takarásában tudok haladni, néha kikukucskálva a táblára. Mikor már mindenről lemondtam, kinézek a vetésre és hopp a semmiből előttem terem egy kis kos két tarvaddal. Jobb mint a semmi, indulhat az akció. Hason, négykézláb, guggolva, de nagynehezen kikúszom a táblára és lám ott legelnek előttem... sajnos mindíg elfelé... mentve a helyzetet ráfüttyentek, így egy-két kocka erejéig visszanéz a kis kos...




Amikor továbbállnak, én is lemegyek a kocsihoz. Öltözködés közben még visszanézek a táblára. A nap kisütött, szép naplemente lesz, és lassan szállingóznak ki a nyájak a vacsorához... a fene... ha még fél órám lett volna... :)

Felbuzdulva a délutánon a hétvégén eleget téve egy meghívásnak újra ki tudtam nézni!

2015.03.06 délután, cserkelés

Sajnos késve érkeztem a tett helyszínére. Egy kis nyáj már a táblán legelt, és sajna a nap is lebukott... :( Mire kinézek a garád mögül egy tizenkettes vegyes nyáj legelt előttem.


Így már két elem is hiányzik a jó képhez: a szép környezet és a szép fények. Lesz ami lesz, tovább cserkelek. Annyira a vetést nézem menetközben, hogy meglepetésként ér a velem szemben álló nyáj! Az úton közeledtek, gyorsan hasra vágtam magam és megpróbáltam pár kockát lőni.



Sajnos a muflonnak megvan az a rossz tulajdonsága, hogy ha valami gyanús neki, akkor addig nézi, amíg el nem ugrik! Most sem történt ez másképp. A kis nyáj jobbra távozott, úgyhogy maradt a balra lévő vetést legelő nyáj. Behúzódtam egy les alá, előttem a tábla, mögöttem az erdőben csattogva fejelgettő kosok. Hol előre figyeltem, hol mögém az erdőbe.



Gondoltam majd közelebb legelnek, vagy a kosok jönnek ki, de egyik sem akart megtörténni. Úgy döntöttem közelebb kúszok a nyílt platzon, mielőtt besötétedik. Sikerült is becsúsznom, de a mufik nem akarták az igazságot...




Ahogy nézegetem a balra legelő nyájat egyszercsak jobbról a szemem sarkából csigákat látok emelkedni a horizonton. Na ebből még lehet valami! Kergetőzve fejelgetve közelednek (a nyílt vetésen fekszem). Próbálok valamit kihozni a helyzetből, de valami gyanús nekik. Nem jönnek teljesen rám...









Ahogy a nyájak szépen elmennék még egy kicsit ücsörgök a magaslesen, de fény már semmi. Még egy rudli szarvas kisorjázott a horizontra de fotózni már nem tudtam.

2015.03.07 hajnal, cserkelés

Másnap hajnalban a jó hangulatú baráti borozás, és a három óra alvás után, kissé tompán indultam neki a táblának. Három barátom is kijött, ők az erdő szélén nézelődtek, én pedig felmentem a tábla végébe az erdő alá. Már egy nyáj kint volt, sikerült is elzavarnom őket. Na sebaj, majd jön a többi. Nem mondom, hogy melegem volt a -3 fokban a fagyott földön fekve, de azért kibírtam. Semmi mozgást nem láttam, pedig úgy gondoltam belátom az egész vetést. Csörög a telefonom, barátom kérdezi van e valami mozgás?! Mondom neki, hogy egyenlőre semmi. Mondja, hogy ők a kocsinál beszélgetnek, de van kint egy koscsapat és két egyes kos is. Mi??? Hogy hogy nem látom??!! Na mindegy, kész az új terv, indulás rájuk. Már 60-70 méterre vagyok tőlük és csak akkor látom meg a hajlatban legelő tizennyolcas koscsapatot! Hihetetlen. Nem sikerül kicsúsznom a tábla szélére, túl sok szempár, kiszúrtak! A franc! A két egyes kos is a tábla másik végén van, mire vélt helyükre értem... hát ezt nem hiszem el.. na ezt jól elbakkantottam. Ballagok vissza a kocsihoz, mikor a srácok kiabálnak, hogy menjek fel vissza a tábla tetejére, mert a koscsapat megállt újra legelni...:) Újratervezés... és kezdem elölről...
Sikerült újra rájuk mennem, de most nem merek közelebb menni. Lehasalva vártam, hogy ők legeljenek rám. Természetesen elfelé legeltek. Gyakorlatilag 1-2 csoportképen kívül mást nem bírtam összehozni... a kiszámíthatatlan mufik egyszer gondoltak egyet és bekocogtak az erdőbe, pedig ebben aztán volt fiatal, öreg, nagyívű, kisívű, nyakbanövő, igéretes...



Az oda vissza cserkelésem közben egy igenjó, igéretes bakba akadtam. Négy év körülinek nézem, de van erő bőven a legényben!



Idén tavasszal így sikerült a kirándulás a Mátra lábánál!