Január végére nem lehet panaszom, bár pont a sasos lesemnél éppenhogy csak valami fehérlett, de azért jó minuszok voltak, és azért a havas táj az csak havas táj.
Próbát tettem a ragadozós lesbe, elkísért egy barátom is, ami a vesztemet is okozta. Jó hideg volt, metsző széllel, így fél 10 felé sajnos annyira fázott kísérőm, hogy ki kellett jönni. Pár ölyvfotón kívül nem is nagyon exponáltam, hagytam a vendégemet érvényesülni, neki nagy élmény volt a madarak közelsége...
Muflonos területről érkezett a hír, hogy a hegyben jó hó van és a mufik, a nagy mumusaim, is jól mozognak. Rászántunk egy reggelt S barátommal. Tényleg szép havas táj volt, és a mozgásra se volt panasz, de kicsit elkéstünk... a muflonok szarvasok már az etetőn voltak, így nem tudtunk pozicióba kerülni. Egy előttünk átvonuló jerkéről készült pár kép... Szép idő volt, de a fotóhoz nemsok szerencsével...
S. jobb híján nekem gyártja a werkfotókat! :)
Kinéztem a tavakra is a házam mögött. Ebben a nagy hidegben hóban a madarak összetömörültek a lihogókon! Kifeküdtem az egyik mellé, de nem jót választottam. Szárcsákkal vártam a naplementét.
Miután lebukott a nap elindultam a madárricsaj irányába, és botrányosan sok madárba futottam a következő, valószínűleg legnagyobb lihogón!
Inkább csak dokumentáltam.
Melegedett az idő, de még egy utolsó havazás után úgy gondoltam teszek mégegy próbát a saslesben. Megtörtént az ami még soha... szép havas idő, mondjuk hideg nem volt, friss kaja az etetőn, és egy darab madár sem jött, nemhogy sas! Egy szarkán és egy ölyvön kívül semmi nem jött le! Expo nélkül másztam ki délben. Mérgemben felmentem a nagyvadas területemre, de ott is nagy volt a csend! Az őzek szürkületben érkeztek, és hiába a szép havas környezet, csak ez a ravaszdi mutatta meg magát...
Gyengécske az eredmény.
A munkahelyemen a napi ellenőrzéseim során gyakran találkozok vadakkal, amik viszonylag állják is az autót, de a környezet mindíg rossz. Belóg valami, sűrű az erdő alja. Ma is beleakadtam egy rudliba a csepegő esőben, megmutatok két képet... hát ilyeneket lehet erdőben autóból fotózni:
Remélem februárban lesz még tél, bár rossz előérzetem van...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dankasirály. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Dankasirály. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. január 29., péntek
2015. augusztus 25., kedd
Gyűrűs danka
Az üzekedés hevében és az őzek hajkurászásában el is felejtettem, hogy megkaptam a fotózott gyűrűs dankasirály adatait. Közben találtam mégegy gyűrűset, de már csak otthon vettem észre a képek feldolgozása közben, így nem leolvasható.
A gyűrűzés adatai:
A gyűrűzés adatai:
Gyűrűszám: Italy (Bologna) [IAB] TA5777
Egyéb jelölések: Színes gyűrű, sárga, IKAL (2013.12.28.)
Gyűrűzési adatok:
Madárfaj: Dankasirály (Larus ridibundus) [5820]
Kor: jelentett: 1y [3]; Elfogadott: 1y [3]
Ivar: jelentett: Ismeretlen [U]; Elfogadott: Ismeretlen
[U]
Dátum: 2013.12.28.
Időpont: 15:00
Hely: Piverone (C. Na Tresende), Torino, Olaszország [IA07]
Koordináták: 45°25'45"É 8°2'6"K
Koordináták pontossága: Pontosan a megadott koordinátákon
[0]
Státusz: Ismeretlen/Nem kódolt [U]
Gyűrűző: Rege Giovanni
Biometiai adatok: Szárnyhossz (mm): 310; Tömeg (g): 340;
Manipuláció: Egészséges, a fogás helyén elengedve
[N]
Mindíg érdekesek meg izgalmasak ezek az adatok számomra. Itt is kiderült, hogy egy olasz madár töltötte a nyarát nálunk. Köszönöm az infót a Madárgyűrűzési központnak!
2015. július 17., péntek
Hétköznapok
Telnek a napok és élvezem az új helyet. Közelsége miatt pár perc alatt a helyemen vagyok a madarak zavarása nélkül, és szinte csak a legszebb fényekre járok ki este hattól nyolcig. Ennyire a családtól is el tudok lógni nagyobb összetűzés nélkül :). Mindíg történik valami érdekes, a víz színe mindíg más, az egészen mély kéktő a zöldön át a szürkéig, és ez a mostani felhő átvonulós időben percről percre változik. Minen nap betávcsövezem a terepet, mi mozog a les előtt?! Kedvelt helye ez a dankáknak, etetik a kicsiket, tollászkodnak, pihennek. A csérek is hordják a halakat az anyányi fiókáknak, és egy pár kiskócsag is horgászhelyéül választotta a part ezen szakaszát. Fogy a víz a tóból a meleg napok hatására, távolodnak kicsit a madarak, igyekszem ezt akciókkal ellensúlyozni. Most pedig jöjjenek 2 délután képei:
A gólyatöccsel nem találkoztam, viszont láttam 2 család tőkés récét és szürkegémet is. Volt egy felékszerezett látogatom is, érdeklődve várom mi derül ki róla:
Beindult az ötletelés, és a kísérletezés előkészítése. Remélem lesz eredménye az erőfeszítéseimnek, addig is maradnak a hétköznapok! :) Folyt. köv.
Beindult az ötletelés, és a kísérletezés előkészítése. Remélem lesz eredménye az erőfeszítéseimnek, addig is maradnak a hétköznapok! :) Folyt. köv.
2015. július 8., szerda
Egy sirály les!
Ahogy jeleztem saját vizekre eveztem. Kb egy éve tópartra költöztem, de sajnos a környékemen lévő bányatavakon nem igazán találtam fotózásra alkalmas helyet, úgyhogy nem is nagyon foglalkoztam a dologgal. Az élet úgy hozta azonban, hogy mégiscsak szét kellett néznem a ház körül.
A tavalyi vizes helyem 40 km távolságra volt, egy jó autókázás oda vissza, és ráadásul, ahogy már írtam, idén porzik a szárazságtól. Egyik délután munkából hazafelé bambulva feltűnt, hogy elég sok sirály üldögél a part egy szakaszán. Gondoltam egyet és visszamentem kicsit távcsövezni, szétnézni. A parton sok dankasirály és csérek üldögéltek röpködtek, jónak tűnt a hely. Megközelíteni pár perc alatt meg lehet, igaz mellcsizmában. Na ez külön szimpatikus volt, gondoltam legalább nemnagyon háborgatják a területet, a fövenyen sem láttam lábnyomokat. Egy kis bejárás után ezt a helyet néztem ki:
A kis fekvő lest úgy helyezem el a nádba, hogy a kiálló tuskó legyen velem szemben kb 8 méterre. Mivel nem szeretek sokáig variálni egy ötlettel, másnap egy fél óra alatt össze is raktam a lest. Nem szép, nem kényelmes, de a célnak megfelel! Íme:
Mikor pár barátomnak meséltem a dologról furcsán néztek rám, "Sirályra lest?!", igen "Azzal főzök ami van!".
2015.07.02 délután, sirályles teszt
Harmadnap jöhetett a teszt, befeküdtem az esti fényekben egy órácskára. Kényelmesen pár perc alatt a lesben voltam, de jó! :) Még nem jöttem rá, hogy menjek be, így a madarak megléptek a les elöl, aztán lassan visszaszállingóztak.
Barázda érkezik, felugrik a tuskóra:
Aztán jönnek a dankák:
Kis lile is bóklászik előttem, alakul!
Küszvágó csér vadászik:
És a végén jött a meglepi, még nem is láttam élőben, a gólyatöcs!
Jó kezdésnek tűnik, nem is olyan hülyeség sirályra lesezni! :)
Pár nap múlva megismételtem az akciót a kánikulában.
2015.07.07 délután, sirályles
6 óra körül megyek ki, 38 fokot mutat az autó hőmérője. Felveszek egy hosszúujjú inget álcaként és a mellcsizmát. Már az öltözködéskor megizzadok! Becsúszok, a madarak nem vesznek észre, tele a les előtt a föveny:
Elhelyezkedek és lassan főni kezdek a fekete fólia alatt, de azért amikor látok az izzadságcseppektől exponálok is néha!
Először billegető cankók szedegetnek:
A dankák folyamatosan nyomják a műsort a csérekkel együtt, alakulnak a fények:
Szedegetnek, tollászkodnak, néha egy-egy felül a tuskóra is:
Számomra ismeretlen faj a kormos szerkő, sajnos nem jön közelebb, csak dokumentálom. Legközelebb megcsípem!
Barázda billegetők játszanak előttem, hátra kell csúsznom a lesben, mert közelponton belül vannak:
A végére megint jön egy meglepi (bár mikor bemásztam, mintha láttam volna, de aztán lebeszéltem magam)! Kis kócsag érkezik és pecázni kezd:
A végén egy fürdőző csérrel szórakozok még:
Jók még a fények, amikor kimászok. 8 óra, egyszerűen megfőttem,nem bírok tovább feküdni.
Mutatok egy telefonos videot, csak a hangulat miatt:
https://youtu.be/LQMpM1_9dLY
Az autónál csobogva folyik az izzadság a mellcsizmából! Nem volt egyszerű menet, de megérte! Jó lesz az új játszótér! :D

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)