Menet közben újítottam a felszerelésemet is. Egy 2,8/300 L-es csupán csak 30 éves objektív lesz az új játszótárs. Egyenlőre egy kétszerezővel próbálgatom.
Téli programjaim közben felfigyeltem pár kis tóra. Mindig láttam rajta pár madarat, de semmi extrát, amíg egyszer fel nem tűnt pár kerceréce a tőkések között. Mivel mindig szerettem volna ezeket a madarakat lencsevégre kapni, gondoltam egyet és felkutattam ismerősöket és engedélyt szereztem a földtulajdonostól, hogy egy úszó alkalmatossággal elüthessem az időd a vízen. Így valahogy:
Otthon készült a tutaj, nem az első már, rutinosan épül... közben terepszemléket tartok, merről kel a nap, milyen fények hogy érik a nádat, háttér stb.
Elkészült a les, irány a pálya. A végső álcázást ott kapta meg.
Szombaton előkészültem és a vasárnap hajnal már a lesben lebegve talált. Jó volt újra mellcsizmát húzni és belegázolni a tóba a -3 fokba :). Aki nem próbálta még, az el se tudja képzelni milyen hangulata van amikor ébred egy tó. Sejtelmes hangok mindenfelől, csobbanások hallatszanak, és ahogy a fény erősödik úgy rajzolódnak ki a madarak a párából. Kibontakozik előttem a nádfal, a bedőlt fa törzse. Szárcsák és tőkések lebegnek előttem, majd egyszercsak feltűnnek a fekete fehér kacsák. Ilyenkor emelkedik a pulzus...vajon bejönnek e "lőtávra"...
Nagy az öröm. Gácsér és tojó is érkezik elém. Igaz a szép fények elmaradnak, be van borulva. Kezdésnek nem rossz! :)
Meghozta a kedvem a teszt, és mivel közel a hely több reggelt is rászánok. Nem gondoltam volna hogy ilyen fajgazdagsággal fogok találkozni. Minden alkalommal új fajokkal találkozok, valami mindig beúszik ami elviszi a reggelt. Nem írok le több alkalmat inkább ömlesztve mutatom az eddigi eredményeket.
Eddig az alábbi madár fajokat figyeltem meg a lesből: kis vöcsök, búbos vöcsök, szárcsa, bütykös hattyú, tőkés réce, kerceréce, barátréce, csörgő réce, cigány réce, böjti réce, kanalas réce, fütyülő réce, nyári lúd.
Van fantázia a helyben! Remélem további fotókkal tudok jelentkezni a következő posztban is, és ne feledjük, tisztítanak a bakok is! ;)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése