A barcogás azért kicsit tovább tart egy napnál, azonban idén nekem ennyi jutott belőle. Ez év októberében is lehetőséget kaptam egy jó dámos területen tölteni egy napot, még a vadász vendégek megérkezése előtt. A tavalyihoz képest egy héttel korábban érkeztem, így a díszlet színei most inkább a sárga és zöld volt a tavalyi pirossal barnával szemben.
Még sötétben megérkeztünk, és a röfögéstől hangos domboldalak között baktattunk a már ismert fő barcogó hely felé. -1 fokot mutatott az autó hőmérője, fehér dér borított mindent. Már szinte láttam magam előtt a párát röfögő bikákat a hajnali fényekben. Nem tévedtem sokat, ez a látvány fogadott ahogy beértünk a teknőkhöz. Egy valami hiányzott azonban... a mindent kirajzoló ellenfény. Helyezkedni nem tudtam, mivel a szél kitakarította volna a placcot. A fedett terepen megkerestem 1-1 már ismert nyiladékot, és ezeken próbáltam elcsípni a lovagokat.
Mikor sötét háttér elé értek azért volt némi pára...
Amikor túl közel értek egymáshoz, egyből összefordultak, és csak úgy csattogtak a lapátok... persze mindezt gondosan takarásban csinálták. Ahogy múlt az idő a bikák lanyhultak, a fények viszont egyre szikrázóbbak voltak...
Ez a szín világ sem volt ellenemre. Csatolok egy videót is a hangulat kedvéért: videó
Köszönöm az idei lehetőséget és remélem ez a hagyomány jövőre is folytatódik! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése