2015. szeptember 11., péntek

Kalandozás idegen tájakon

Idén is, mint minden évben az üzekedés után megpihenve, izgatottam vártam a szeptembert, amikor a természetjárók, vadászok és természetotósok szíve hevesebben kezd verni. Az izgalom oka a szarvasok násza: a szarvasbőgés. Ez a szeptember azonban más miatt volt izgalmas nekem. Idén is a szarvasok okozták az adrenalin emelkedést, azonban nem a hazai erdők koronás gímbikái, hanem egzotikus rokonaik.

Szeptember 2.-án irány a reptér. Több évi invitálás után, idén elfogadtam a meghívást és egy barátom társaságában célbavettük a rénszarvasok és jávorok földjét Norvégiát! Roger a vendéglátóm nagy örömmel, azonban nem túl jó hírekkel fogad minket a terminál előtt. Mióta hazajött magyarországi őzbakozásából és elköszöntünk, azóta gyönyörű száraz nyaruk volt, de két nappal érkezésünk előtt özönvízszerű esőzések kezdődtek és még tartanak is. Az út mellett mindenhol megáradt folyók fogadnak minket, és minden híradó az itéletidőt harsogja. Oszlóból északra, Torpába tartunk. Az időjárásra való tekintettel egy napot pihenünk vendéglátónknál. Kellemes vacsora és pár pohár welcome drink után fáradtan esünk ágyainkba.

Másnap reggel ismét kopogó esőre ébredünk. Roger egy hegyoldalban lakik farmján, ahol birkatenyésztéssel foglalkozik. Csak most látjuk a tájat, már amennyi a felhők közül kilátszik. Vendéglátónk lakóházába, mi a rönkből épített vadászházába lakunk:



A látvány magáért beszél, ami az ajtón kilépve fogad:



Kérdésemre, hogy hol vannak a birkák ilyen hegyvidéken, meséli, hogy tavasszal miután a bárányok megszületnek, megjelölik az egyedeket és kiengedik az erdőkbe. Egész nyáron élik a maguk életét, majd szeptemberben, mielőtt bejönne a rosszidő összefogdossák őket!

Délután újra útra kelünk, mégsem kuksolhatunk a szobánkba, ha már idáig elutaztunk. Hatalmas hegyeken át, kanyargó utakon visz a terepjáró, egyre közelebb a kiszemelt területig. Hiába 7 éves koromtól hegyek között járom az erdőt, ezek a magaslatok, fenyvesek, és folyók elámítanak.







Ahogy egyre magasabbra jutunk, úgy fogy a növényzet, egyre alacsonyabbak a fák. Végül felérünk a fennsíkra, amihez hasonlót ritkán lát az ember. Szikla és rénszarvas zuzmó amég a szem ellát:




Holdbéli a táj, de még nem értük el célunkat. Leereszkedünk ismét egy völgybe, közben a nap a vége felé közeledik. A lemenő nap sugarai egy tó partján érnek minket. Megállítom vendéglátómat, mert mesés a látvány a párás tó fölött.





Amikor lebukik a nap, ismét hegynek fordulunk, majd még fél óra zötyögés után megérkezünk a vadászházba, amit egy másik norvég barátunk bocsájtott a rendelkezésünkre, de sajnos nem tarthatott velünk.


Rálátunk a ház tornácáról a tóra, ahol előtte fotóztam.


Hihetetlen ez a zuzmós, mohás erdei talaj. Olyan mintha az ember 40 centi vastag vizes szivacson járna. Első ötletem, hogy bakancsban fogok túrázni, rögtön elvetettem, amikor eltűnt a bakancsom a növényzetben. :)



Begyújtottunk a vadászház kis kályhájába, amin jót derült norvég barátom. Neki a +7 fok elég alváshoz, állítása szerint -20 fok körül húzza be az ablakát télen a hálószobájában. Valószínűleg nem viccelt, mivel én 2 pulóverben fáztam, amikor ő rövidujjú polóban sétált mellettem! :)

Reggel végre napsugarakra ébredünk! Irány a terület: North Rendalen! Ez kb 1 óra autózást jelent, hiába itt vannak távolságok.


Ismét elhagyjuk az erdő szintet, és a tundra jellegű tájba érkezünk. A cél: rénszarvasok! A rénszarvas a mi dámvadunk és a gímünk közötti méretű állat, ami nagy csapatokban, mindíg széllel szemben legelve vándorol ezekben a kősivatagokban. A szél észak vagy déli irányból fúj jellemzően. A területet 3 út szeli át kelet-nyugat irányba. A vadászok és a Hunting police rangerei folyamatosan figyelik a vadak vonulását, a helyi lakosok pedig az utakon várják őket a széltől függően. Ilyenkor termelik be az azévi húsmennyiségüket, úgyhogy a dolog nem passzió!
A haditerv a következő: felmászunk egy magaslatra és onnan figyeljük a vonuló, táplálkozó rén csapatok mozgását, és megpróbálunk eléjük menni. Elindulunk a legközelebbi magaslatra és lassan elhagyjuk a cserjéket.




Közben folyók, patakok, pocsolyák mindenfelé. Virágzik a kopár sík, nehéz elképzelni hogy itt 2-3 hét múlva hóban járnak majd a szarvasok. Roger sárga málna kinézetű bogyókra mutat, megkóstoljuk, kissé fanyar de édes is egyben. Szedik a helyiek, lekvárt is készítenek belőle.



Ahogy emelkedünk egyre több a kő, a szikla.


Érdekes lilás színe van a köveknek és szines zuzmók, mohák őket őket. Nagyon különleges látványt nyújtanak. Felérve a csúcsra, távcsöveinkkel vallatjuk a tájat.



Hihetetlen távolságok vannak, és hatalmas szél fúj a csúcson. Felfelé jövet izzadtam, most fázok, de legalább süt a nap. Nem látunk vadat, így pár órás várakozás következik. Ahogy ücsörgök behúzodva egy szélvédett helyre egy szikla mögé, elkezdem felfedezni a tájat és a növényeket. Van élet a kövek között, ha az ember szeme keresi!









6-7 óra körül mivel nem mozdul semmi, elindulunk vissza a vadászházba. Vendéglátónk nem is érti, hogy miért nem láttunk semmit. Papírforma szerint ide kellett volna érni a csapatoknak. Amikor visszaérünk az erdőbe, naplemente után próbálok még pár képet csinálni. Nem bírok elszakadni a fehér rénszarvaszuzmóktól! :)



Másnap reggel megint kopog az eső, mindegy menni kell! A terv hasonló mint előző nap, csak egy másik hegyet mászunk meg és nemnagyon kapkodom elő a fényképezőt. Egyszer Roger telefonálásba kezd, itt ez nem zavaró, mivel szerintem 5-10 kilométerekre figyeljük a tájat a felhőktől és a párától függően. Távmérővel méregetünk és döbbenünk le, mikor kiderül hogy az "egy köpésre" előttünk lévő kis tavacska több mint egy kilométerre van! Egyszer Roger, miután letette a telefont, kérdi, hogy láttad a szarvasokat? Mondom neki, hogy nem, miért? Gondoltam viccel. Jópár perc eltelik mire egy heggyel közelebb megint felbukkannak és én is meglátom végre első rénjeimet. Hát nem volt könnyű észrevenni őket! :)


A szarvasok lassan legelészve (csak én gondoltam, hogy lassan, visszagondolva nagyon is gyorsan) közeledtek.


Megpróbálunk eléjük keveredni, de sajnos nem sikerül. Legközelebb kb. 360 méterre voltak, akkor készült ez a kép, a több mint 100 egyedet számláló rudliról.


Örültem, hogy a 4. napon végre kerül vad a memóriakártyára, mégha távolról is. De kezdtem elveszteni a reményt, hogy itt nem lesznek 20-30 méterre becserkelt bikák, mint a magyar erdeinkben bőgés idején.
Mivel eléggé eláztunk beültünk a kocsiba és melegedtünk egy kicsit, meg haraptunk pár falatot. Nem nagyon vagyok az ilyen egész napos kintléthez szokva. Otthon csak reggel-este cserkelünk 1-2 órát!

Dél körül visszaülünk a hegyre. Egy csapat elvonul pár kilométerre, úgyhogy nem is fotóztam őket, majd pár óra múlva a nap is kisütöget. Viszonylag gyorsan változik az idő a hegyen.




Ahogy lesz egy kis fény, megint fotózok párat, majd egyszercsak 4 óra körül kiszúrok egy kisebb csapatot. Csak a táv miatt bejelölöm hol voltak:


Mondom Rogernek, hogy induljunk el rájuk, mondja hogy kb 8 kilométerre vannak! :) Mondom neki nem baj, egyszer élünk! 2 óra múlva és egy folyón való átkelés után kezdenek kirajzolódni az alakok! :)


Közeledünk, nemsok fedezékkel, a csapat kezd éledezni, felállnak, legelészik a zuzmót.





Kerüljünk még közelebb! Leguggolva csúszunk mászunk. Próbálom bevetni az otthoni jól bevált technikám, azonban ez itt nem működik. Ha lehasal az ember, mintha egy kád vízbe feküdne, vagy kőre! Egyik verzió sem jó! Mégis ahogy kikukkantok a platóra agancsok emelkednek előttem. Lassan felcsúszunk egy kőre, ezaz! Szerintem közelebb vagyok a szarvasokhoz mint a helyi vadászok java volt!





Tehenek barkás agancskáikban, a bikák már letisztítva lévén közeleg a párzás (Ennél a fajnál mind a két ivarú egyedek viselnek agancsot, de azthiszem jól látszik a különbség). A csapat közepén egy kapitális öreg bika! Gyanús nekik a dolog, kattog a gép zárja. Gondolnak egyet majd elvonulnak. Követjük őket, majd párszár méter után egy nagy kő mögé húzódunk. Ekkor meglepetésemre a csapat gondol egyet, megfordul és egyenesen felénk tart ( a szél felőlünk fúj).




Ismét kattoga  zár, de nehéz úgy fotózni, hogy ne vágjak el egyedet a csapatban. Elkészül a kedvenc képem, íme:

Exif adatok: iso500; f/5,6; 1/640s; egy kőhöz fogva a gépet kb 80-100 méterről



Sikeresek voltunk, a csapat elfordul és tova ballag!



Nagy az öröm, a boldogság! Kártyám pont megtelt, cserélek egyet. Majd felpakolva indulás vissza az útra. Azthiszem itt következett a túra legkeményebb része. Adrenalin már nam hajtott, derékig megmerültem egy patakban az átkeléskor, majd a metsző szélben ránksötétedett. Fél 11 körül érjük el az utat, ahol egy stoppolás segítségével visszajutunk terepjárónkhoz! Férfi munka volt! Sosem felejtem el!

Az elkövetkező napon összeszedelődzködünk. Természetesen csodás idő van! :) Kilátás a vadászházból:



Ezután útra kelünk, irány vissza Torpába:




Nagyon tetszenek ezek a füves tetejű tájba illő házak. Mindenfelé ilyeneket látunk.

Megint elment a nap az utazással. Még Rogernél teszek egy kört mielőtt besötétedett. Próbálok megörökíteni egy kis erdei mezei hangulatot.









Hihetetlen mennyi árnyalata van a zöldnek és a kéknek!

Másnap pihenés kis városnézés, szuvenír keresgélés következett. Folyamatosan idegesítettem vendéglátóm, hogy itt nem is élnek jávorok. Első nap mikor egyedül elugrott a szomszéd tanyára, látott egy nagy bikát, de aztmondtam neki, hogy csak kitalálta! :) Utolsó este mondja, hogy oké, menjünk egy kört a réteken, mutat jávort. Sajnos náluk is későn mozdul az erdei vad a szezon kezdéshez közeledve, ami a jávor esetében október 1.
Az első tuti helyen egy nagy fenyvesekkel szegélyezett kaszálón természetesen semmit nem látunk, de a második tisztáson megpillantunk egy tehenet a borjával.


A többiek a kocsiban maradnak, én pedig rájukcserkelek. Természetesen megmerül a bakancsom és mire a közelükbe értek, már az iso 1600 is kevés! 1/30s a záridő egy fa villájába fogva a gépet!


Ha nem is az év fotója, de szemmel láthatóan jávor van a képen! (Húztam vele, hogy sötétben mutat egy fekete lovat, ezt nem veszem be! :))

Utolsó nap hajnalán, még indulás előtt cserkelünk egy klasszikus magyar módszerűt a napfelkeltében, de már nem találkozom nagyvaddal, nem készült kép. Aznap este már saját ágyamban heverem ki fáradságom. Egy életre szóló kaland volt mindkettőnknek! Azzal váltunk el, hogy még mindenképpen menjek el, szerintem élni fogok vele!

Ui: az utazás előtt 2 héttel eltörtem a kézfejem, úgyhogy törött kézzel csináltam végig az utat! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése