A tavaszi madárzsongás, úszó lesben lebegés után következtek a nyári cserkelések, bakozások a kánikulák előtti hajnali órák hűsítő rétjein. Elkezdtem a bakokat végignézni, több ismerős is a helyén volt, elfoglalták tavalyi revírjüket.
Szeretem a bakokat fotózni. Nagyon változatos agancsot tudnak produkálni, és jól tartják a helyüket. Szinte óramű pontossággal megjelennek táplálkozó helyeiken. Pár cserkelve készült kép a teljesség igénye nélkül:
Az utolsó képen egy télen barkába fotózott torz bak szerepel, őt is sikerült megtalálnom. Beújítottam egy 5D mark III-as vázat a nyár elején. Ezzel újra visszatértem a full frame világába. Nem mondom hogy nem hiányzott a silent expo mód. Végre újra élvezhetem a vad közelségét. Megérkeztek tavasszal a kakukkok is, mindig szeretem őket fotózni, bár idén egy kicsit szomorú apropója lett a dolognak. A két éve lakott szalakóta odúm egy korhadt fa törzsén volt, belesezve. Sajnos mikor kimentem megnézni, idén is lesz e vajon lakója?!... a fát kidőlve találtam, az odú pedig eltűnt, így szomorúan felpakoltam a lest és átvittem egy másik területre kakukkot fotózni.
Jó kis téma... nem okoz csalódást.
Idén újdonság volt nekem, hogy nyáron is sok szarvassal találkoztam, élvezhettem az agancsukat építő bikák látványát. Eddig ahol fotóztam, csak a bőgésre jelentek meg a bikák. Most szinte minden hajnalban találkoztam valamelyik rudlival.
Egyik hajnalban nagy meglepetésben volt részem. Már az autóhoz sétáltam vissza, amikor a fűben két fület vettem észre. Láttam hogy valami van a fülek között, gondoltam valami gyenge csapos gím, de ahogy kiemelkedett a fűből egyből felismertem, hogy egy dám bika a jövevény. Mivel a területünkön nem élnek így nagyon meglepődtem, de ha már ott volt, fotóztam...
Másik reggel már hazafelé autóztam, amikor az egyik dombtetőn a gabonában egy régi ismerős bakot láttam meg. Gyorsan letettem a kocsit, és felcserkeltem egy művelőnyomban. Amikor a tetőre értem a bakot ugyan nem, de egy rudli bikát találtam ott, amint az erdő szélen falatoznak. Most is nagyon jól jött a csendes gép, így egészen közelről fotózhattam őket úgy, hogy volt, amikor felém is kergetőztek.
Sokat tekeregtem kint, sok bak került a lencsém elé.
Ahogy közeledett augusztus egyre jobban figyeltem , mikor kezdődik az üzekedés. Közben persze ilyenkor is találkoztam a szarvasokkal. Egyik hajnalban közel harminc bika masírozott végig előttem a friss tarlón.
Aztán elérkezett július végén az a nap is, amikor a síp hangjára befutott az első szerelmes lovag...
Itt még nem sejtettem, hogy életem leggyengébb üzekedése következik ezután. Nem tudom öt bakot behívtam-e összesen?! Hiába mentem, próbáltam, valahogy nem akartak ugrani a bakok...
Hamar letettem az őzekről. Augusztus derekán már úgyis tisztítottak a bikák, készültek a nagy előadásra, a szarvasbőgésre. Egyik hajnalban erős szél fújt, de tiszta napkelte volt, amikor egy fenyves tarvágásban észrevettem két bikát, amint vadul kardoztak a kisebb fákkal. Mindig szerettem volna ilyet fotózni, most szerencsére elég közelről sikerült megfigyelni őket, az egyik legény agancsa még véres volt, ahogy foszlott rajta a barka.
Pár nap és már a fehér csontok villogtak...
Elkészültek az agancsok... jöhet a bőgés... de az már a következő bejegyzés lesz!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése