2014. augusztus 20., szerda

2014.08.13/17

Úgy döntöttem az őzeket már nem zaklatom. Az üzekedés lement, kicsit bele is fáradtam. Hajnalonként maradt a vizes les. Még nem sikerült az áhított képet elkészíteni. Javítgatom a beszállót, állítgatom a lest. Sajnos a víz fogy, a környezet romlik, de nem adom fel.
13.-án hajnalban is kinéztem, mint már annyiszor, hátha ma siker kornáz. Nem így történt... illetve azért készült pár kép. A jégmadarak menetrendszerint érkeztek, én meg vártam a szép fényeket. Hordták a halakat, én meg exponáltam. Habitus képből is van jópár, kissé már unalmasak is... Csináltam pár dokumentáló képet a lesből a kitobival.







Volt halas kép is, illetve egyszer egy érdekes élőlényt fogott ki a madár a vízből. Utána néztem, vízi botpoloska, ha minden igaz.



Ahogy kibukott volna a Nap, már be is kúszott egy felhő mögé, úgyhogy egy habitus kép után, irány a munka.


17.-én újra kint ért a hajnal a lesben hasalva. Közben Sanyi barátom is megnézte egy hajnalban a lest. Jó mozgása volt, bár a nagygázlók a nád másik oldalára szálltak neki, viszont jégmadárból 4 is volt bent.
Állítottam a beszállón, és vártam a madarak érkezését. Mikor a lesbe másztam érdekes vendégem volt, de kép nem készült, úgyhogy várok még vele, hátha újra látom...
Első vendégem az egyik jégmadár volt, a gyűrűs hím. Vártam, hogy alakuljanak a fények, amikor megömlött a nádas. Érkezett cirka 20 db fekete gólya, 6 kis kócsag, 4 nagy kócsag, 6 kanalas gém, és 2-3 szürkegém. Mindez egy garzonnyi területre. Őrület! :) A 400-as obinak nagyon közel voltak, úgyhogy maradt a portrézás. Íme 3 kép a kitobival a les oldalsó nyíásából 18mm-en!




Közben a nap szépen kúszott az égre...







A kanalasokból láttam gyűrűsöket, úgyhogy megpróbáltam levadászni őket...




Kíváncsi vagyok honnan valók. Közben a társaság táplálkozott, tollászkodott. A jegesek is dolgoztak szépen, de a hím nem engedte a többi madarat a beszállóra. Egynek azért sikerült bejönnie szép nagy zsákmánnyal, és indult is a forgatás, püfölés...






A hím gyűrűjére is vadászom, de még nem tudtam leolvasni, túl pici...


Ezzel a sorozattal be is fejeztem a reggelt. Folytatás legközelebb... :)

2 megjegyzés:

  1. Hihetetlen képek!
    A jégmadarat gyakrabban látom, de mindig nagyon távol, általában a folyó túlsó partjánál belógó ágakon, ami még a 600 mm-es szigmával is cak amőba méretben fotózható. :-)
    Hiányolom a helyszínek megadását, de gondolom titkosak. :-) Nagyon elmennék veletek egyszer ilyen madaras helyre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Saját projektekben fotózok és tudatosan nem adok meg a helyszíneket. :) Ha megnézet pár bejegyzésemben lefotózom a leseim, nem igazán tömegsport helyek :)

      Törlés